
Érdekesség, hogy a Selecao szerepel legtöbbször – szám szerint négyszer – a tíz legváratlanabb eredményt összegző listán, minden alkalommal vesztes félként.
A legutóbb ezüstérmes horvátok mostani továbbjutására mindössze 30,3 százalék esélyt adtak. Ennél kisebb, kereken harmincszázalékos eséllyel pedig csak a bolgár válogatott tudott nyerni az 1994-es vb negyeddöntőjében, ahol 2–1-re a német együttest múlta felül.
A listán egyetlen döntő szerepel, méghozzá a magyarok 1954-ben elveszített berni fináléja, amikor hatalmas meglepetésre az NSZK 0–2-ről fordítva 3–2-re legyőzte az Aranycsapatot.
Ez a rangsor hatodik helyére fért fel a nyugatnémet csapat 33,2 százalékos esélyével.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!