
Nagy portugál mezőnyfölényben kezdődött a mérkőzés, rögtön az elején helyzetbe is kerültek, Joao Felix fejesét védte a marokkóiak kapusa, akik hamar válaszoltak En-Nesyri révén, de ő nem találta el a kaput. Ezután azonban sokáig nem alakult ki nagy lehetőség egyik oldalon sem, a portugál játékosok tehetetlenek voltak az ellenfél szervezett védelmével szemben.
Félóra elteltével veszélyesebbé vált a marokkói csapat, és a szünet előtt előnyhöz is jutottak, a portugálok kapusa rosszul jött ki egy beadásra, En-Nesyri pedig a védőnél is magasabbra ugrott és befejelte.
Még a pihenő előtt jöhetett volna az egyenlítés, Bruno Fernandes a felső kapufát találta el, ugyanakkor ellentámadás végén Marokkó akár kettővel is vezethetett volna.
A második félidő elején érkezett az ismét cserepadon kezdett Cristiano Ronaldo a portugáloknál, akik küzdöttek az egyenlítésért, Gonzalo Ramos fejese elkerülte a kaput.
A folytatásban egyre nagyobb nyomás alá helyezték a marokkói védelmet, jöttek is az újabb helyzetek, Fernandes lövése kevéssel fölé szállt, Joao Felixet pedig Bono akadályozta meg a gólszerzésben. A hosszabbítás elején Ronaldónak megvolt az esélye az egyenlítésre, de a kapus ismét nagyot mentett.
Az utolsó öt percre emberhátrányba kerültek a marokkóiak, Cheddira kevesebb mint két perc alatt kapott két sárga lapot. Ellentámadásnál bebiztosíthatták volna a győzelmet, Aboukhlal azonban elszórakozta a ziccerét egyedül a kapussal szemben, a végén pedig Pepe előtt adódott nagy egyenlítési lehetőség, de közelről mellé bólintott.
Maradt az 1–0, Marokkó a világbajnokságok történetében első afrikai csapatként jutott be az elődöntőbe, ahol a szombaton 21 órától kezdődő Franciaország–Anglia utolsó negyeddöntős párharc győztesével találkozik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!