
Nagy meglepetésre az esélytelennek vélt ausztrál csapat a 9. percben vezetést szerzett. Ennél a helyzetnél a balhátvéd, Luca Hernandez lesérült a franciáknál, akit testvére Theo váltott. A bekapott gól után nagy fölényben játszottak a franciák, de az első félidő közepéig nem voltak veszélyesek a kapura, sőt ismét az ellenfél volt közelebb a gólhoz.
Az egyenlítő találatra azonban nem kellett sokat várni, a 27. percben Rabiot fejjel talált be éppen a csereként beállt Theo Hernandez beadásából.
Néhány perccel később pedig nagy védelmi hiba után már a címvédőnél volt az előny, Rabiot ezúttal gólpasszal szolgálta ki a remek ütemben érkező Giroud-t.
Ezután is egymás után alakították ki a helyzeteiket a francia játékosok, de ezek kimaradtak, és a szünet előtt az ausztrálok közel voltak az egyenlítéshez, a kapufát találták el.
A folytatásban sem vettek vissza az iramból a franciák, de ezúttal sem voltak eléggé pontosak a befejezésnél. Aztán Mbappe villogtatta meg klasszisát, aki előbb belőtte a címvédő harmadik találatát, majd pontos beadásából Giroud duplázott.
Az AC Milan támódójának ez volt az 51. gólja a válogatottban, ezzel beérte az örökös góllövőlista élén Thierry Henryt.
A végéig akár még nagyobb is lehetett volna a különbség, de az eredmény már nem változott, a francia válogatott hozta a kötelező győzelmet, és készülhet a dánok elleni csoportrangadóra.
| 2022. 11. 22. 15:00 | Dánia Dánia | Tunézia Tunézia | 0-0 |
| 2022. 11. 22. 21:00 | Franciaország Franciaország | Ausztrália Ausztrália | 4-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Franciaország Franciaország | 1 | 1 | 0 | 0 | 4-1 | 3 |
2 | Dánia Dánia | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
3 | Tunézia Tunézia | 1 | 0 | 1 | 0 | 0-0 | 1 |
4 | Ausztrália Ausztrália | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-4 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!