
A katari labdarúgó-világbajnokság csoportkörének egyik legnagyobb rangadójának ígérkezett a vasárnap esti spanyol–német párharc. Csak fokozta az izgalmakat, hogy utóbbiak meglepetésre kikaptak Japántól az első körben. A hispánok ezzel szemben 7–0-ra kivégezték Costa Ricát.
A két fél nagy világversenyen utoljára a 2010-es dél-afrikai vébén találkozott, akkor az elődöntőben Puyol góljával nyertek a spanyolok, akik aztán a döntőt is megnyerték.
Az elején szépen passzolták végig az akciót a spanyolok, Olmo lövését Neuer a lécre tudta tolni. Ezt követően csendesen csordogált a meccs, nagyrészt a spanyolok veszélyeztettek. A pihenő előtt egy szabadrúgást követően tízről fejelt a hálóba – a németek védőre leshelyzetből tette ezt, így érvénytelenítették a gólt, a pihenőre megmaradt a 0–0.
A második felvonás elején valamivel élénkebbek, aktívabbak voltak a németek, de messze álltak attól, hogy megszerezzék az előnyt az eredményjelzőn.
Az 62. percben aztán megtört a jég, a csereként beállt Morata kapott remek labdát Jordi Albától, az ötös sarkától jobb külsővel felvágta a jobb felsőbe (1–0).
Musiala egyenlíthetett volna, nyolcról lőhette rá, hárította a kapus. A 83. percben ő is tehetetlen volt, eladott labdát követően Füllkrug – aki ugyancsak csereként állt be – bombázta a jobb felsőbe (1–1).
Pontosztozkodással zárult az egyik legjobban várt párosítás a csoportkörben. Ettől egy kicsivel többet vártunk.
| 2022. 11. 27. 12:00 | Japán Japán | Costa Rica Costa Rica | 0-1 |
| 2022. 11. 27. 21:00 | Spanyolország Spanyolország | Németország Németország | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Spanyolország Spanyolország | 2 | 1 | 1 | 0 | 8-1 | 4 |
2 | Japán Japán | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-2 | 3 |
3 | Costa Rica Costa Rica | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-7 | 3 |
4 | Németország Németország | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-3 | 1 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!