Hirdetés

Kapkodjuk a fejünket, annyi az európai kupameccs

Alaposan meg kell szerveznünk az esténket, hogy a mérkőzéseket kövessük
Fotó: Pinti Attila

Igazán népes a magyar és a román képviselet a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében. Négy-négy klub érdekelt, csütörtökön heten pályára lépnek.

2023. július 27., 12:17

Az FCSB már szerda este letudta a harmadik számú kupakiírás második selejtezőkörének odavágóját. A CSZKA 1948 Szófia ellen 1–0-ra diadalmaskodtak idegenben, így nagy lépést tettek, hogy ott legyenek a következő körben.

Hirdetés

A Kolozsvári CFR csütörtökön 20 óra 30 perckor hazai környezetben a török Adana Demirspor gárdáját fogadja. Az erdélyiek a tavalyi kiírásban elérték a kupatavaszt, ott az olasz Lazio búcsúztatta őket.

•  Fotó: Facebook/SKSlaviaPrahaFotbal Galéria

Fotó: Facebook/SKSlaviaPrahaFotbal

Az új edzővel, Andrea Mandorlinivel a kispadon jól indítottak a Szuperligában, két győztes meccset tudhatnak maguk mögött (2–0 a Jászvásári Polival és 3–1 az Aradi UTA-val). Ennek ellenére, ránézésre a legerősebb ellenlábast a CFR kapta a romániai csapatok közül.

A Konstancai Farul kiesett a Bajnokok Ligájából, így a Konferencia Ligában „vigasztalódhat”. Gheorghe Hagi gárdája szintén a BL-től búcsúzó klubot kapott, az örmény Urartut. Ők büntetőkkel zúgtak ki a bosnyák Zrinjski Mostarral szemben. A tengerpartiak otthon kezdenek.

A Sepsi OSK – akárcsak az FCSB – a bolgár fővárosban kezdi el harmadik idényét a nemzetközi porondon. A CSZKA Szófia elleni felvezetőnket itt olvashatják.

Kapcsolódó

A magyarok is nekivágnak

Csütörtökön mind a négy európai kupaporondon érdekelt magyar csapat pályára lép a Konferencia Ligában: a Ferencváros a BL-kudarc után az ír Shamrock Roverset fogadja, a Debrecen az örmény Alashkert vendége lesz, a Kecskemét a lett Rigát látja vendégül, a Zalaegerszeg pedig a horvát NK Osijek otthonában kezd.

A feröeri Klaksvík elleni váratlan és egyben kellemetlen BL-búcsú után a Ferencváros már nem hibázhat, ha sorozatban az ötödik szezonjában is főtáblára akar jutni valamelyik európai kupasorozatban.

Az elmúlt négy évben egyszer a Bajnokok Ligája-, háromszor pedig az Európa-liga-csoportkörbe jutott be a Fradi, amelynek most a Konferencia Ligában kell bizonyítania.

Máthé Csaba a megbízott Ferencváros edző •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Máthé Csaba a megbízott Ferencváros edző
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar bajnoknál Sztanyiszlav Csercseszovnak mennie kellett, helyét – egyelőre – Máté Csaba és Leandro vette át a kispadon.

A magyar bajnoknak nem lesz ismeretlen az első ellenfél a KL-ben, hiszen az előző szezonban éppen a Shamrock Roverst búcsúztatva jutott be az EL-csoportkörbe a Fradi. Akkor a zöld-fehérek az első meccset 4–0-ra nyerték meg, így a visszavágón egy 1–0-s vereség is belefért.

Akárcsak a másik három idén érdekelt magyar csapat, a korábban a Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkört is megjárt DVSC is első ízben bizonyíthat a Konferencia Ligában.

A hajdúságiak ezzel centenáriumhoz érkeznek, hiszen az örmény Alashkert elleni visszavágó lesz a csapat 100. európai kupamérkőzése. A Loki legutóbb 2019 nyarán játszott európai kupameccset.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az előző bajnoki szezonban óriási meglepetésre újoncként a második helyig menetelő Kecskemét története során másodszor léphet ki az európai kupaporondra. Lett ellenfelük lesz, egészen pontosan a Riga FC, amelynek az első körben a hazai 2–0-s győzelem után az idegenbeli 1–0-is vereség is belefért az izlandi Vikingur Reykjavík ellen.

A második selejtezőkörben érdekelt négy magyar gárda közül a legnehezebb feladat előtt minden bizonnyal a kupagyőztes Zalaegerszegi TE áll, ugyanis a horvát bronzérmes NK Osijekkel találkoznak.

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

A magyar és romániai együttesek meccsei a Konferencia Ligában, tévéközvetítések

18.00 Alashkert FC–Debreceni VSC (M4 Sport)
20.00 Ferencváros–Shamrock Rovers (M4 Sport)
20.00 Kecskeméti TE–Riga FC (Duna World/M4 Sport+)
20.00 CSZKA Szófia–Sepsi OSK (Digi Sport 3, Prima Sport 3)
20.30 Kolozsvári CFR–Adana Demirspor (Digi Sport 1, Prima Sport 1)
20.30 Konstancai Farul–Urartu (Digi Sport 2, Prima Sport 2)
21.00 NK Osijek–Zalaegerszegi TE (m4sport.hu, a Duna World/M4 Sport+ 22 órától bekapcsolódik)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!