A Nyonban rendezett pénteki sorsoláson a két versenyben maradt angol csapat, a Liverpool és a Manchester City egymással került össze, míg a Barcelona az AS Romával, a Bayern München pedig a Sevillával csatázik a továbbjutásért.
Az első mérkőzéseket április 3-án és 4-én játsszák, míg a visszavágókat egy héttel később. A döntőt május 26-án Kijevben rendezik.
Labdarúgás, Bajnokok Ligája, negyeddöntő, párosítások:
FC Barcelona (spanyol) – AS Roma (olasz)
Sevilla (spanyol) – Bayern München (német)
Juventus (olasz) – Real Madrid (spanyol)
Liverpool (angol) – Manchester City (angol)
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!