Az FRF első embere közölte, a csapatok nagy valószínűséggel június 1-je után kezdhetik el a csoportos edzéseket, és ezután közel két hét áll a rendelkezésükre, hogy felkészülési mérkőzéseket játszanak, az 1. Liga újraindulását pedig – a korábbi információk szerint – június 13-ra időzítették.
Ezután következnek a felkészülési mérkőzések, majd június 13-tól újra szeretnénk kezdeni a bajnokságot, első körben természetesen nézők nélkül” – nyilatkozta Răzvan Burleanu az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint.
Ugyanakkor, a szövetség elnöke kijelentette, a jelenlegi körülmények között elengedhetetlen a mérkőzések zárt kapuk mögötti megrendezése, de
reméli, hogy ezt a korlátozást minél hamarabb feloldják.
„Ez csak rövid távú megoldás lehet, és egyáltalán nem olyan variáns, amely a labdarúgás jövőjét meghatározza.”
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!