Folytathatja remek menetelését az európai porondon a Kolozsvári CFR, ugyanis csütörtökön este a Maccabi Petah Tikva együttesét látja vendégül. A bordó mezesek idegenben 1–0-ra tudtak győzni, azonban az eredmény nem tükrözi a pályán látottakat. Hatalmas mezőnyfölényben futballozott a CFR, izraeli ellenlábasának mindössze egy veszélyes lövése volt a 90 perc alatt.
Az erdélyi gárda a sok lehetőségéből csupán egyet váltott gólra, de ez elegendő volt ahhoz, hogy előnnyel várja a visszavágót. A kolozsvári klub a hétvégén hazai pályán aratott magabiztos győzelmet az Unirea Slobozia ellen, így kiválóan sikerült a főpróba. Az izraeli élvonalbeli bajnokság továbbra sem rajtolt el, így a Maccabi teljes erőbedobással készülhetett a csütörtöki meccsre, ráadásul kipihenten utazhattak Romániába.
Ennek ellenére a párharc esélyese toronymagasan a Kolozsvári CFR, amely továbbjutás esetén a következő körben a Paphos–CSZKA 1948 Szófia győztesével mérkőzhet meg a főtáblára kerülésért. A Maccabi Petah Tikva elleni visszavágó lesz Dan Petrescu 50. nemzetközi kupameccse a kincses városiak kispadján, ennél többször pedig senki sem irányította a klubot. Az eddigi mérlege 20 győzelem, 13 döntetlen, valamint 16 vereség.
A találkozót csütörtökön 20 órától rendezik a Kolozsvári CFR otthonában, a Dr. Constantin Rădulescu stadionban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!