A Gazeta Sporturilor portál Andrei Chivulete játékvezető példáját hozta fel, aki a jelenlegi élvonalbeli szezonban hét meccsen is óriási hibákat követett el, ezzel rekorder lett a bajnokságban, de nemhogy nem tiltották el drasztikusan, hanem a legtöbb pénzt kereste a félszezon alatt, ebben a tekintetben megelőzve az ország legjobb bírójának tartott Ovidiu Hațegant.
A részletes beszámolóból kiderül, hogy Andrei Chivulete az élvonalban szinte minden általa vezetett találkozón „főszereplő” volt főleg a befújt, vagy meg nem adott büntetők miatt. Nem kevesebb mint 13 alkalommal tévedett nagyot, döntéseivel nagymértékben befolyásolta a játék alakulását és a végeredményt.
A 34 éves bíró vezette többek között november végén az FK Csíkszereda–Aradi UTA (0–2) mérkőzést a Román Kupa tizenhatoddöntőjében, amelyen az első félidőben két nem létező tizenegyest is megítélt a vendégeknek, és ezzel dőlt el a továbbjutó sorsa.
Hatalmas hibái viszont komolyabb következmények nélkül maradtak, mindössze egyszer tiltották el három fordulóra, ráadásul nemzetközi játékvezetővé is előléptették.
A félszezon alatt hiába tette tönkre a legtöbb mérkőzést, mégis ő kapta a legtöbb pénzt a játékvezetői díjakból, nem kevesebb mint 11 ezer eurót, azaz 55 ezer lejt. Minderre azonban van magyarázat, a portál beszámolója szerint ugyanis a Román Játékvezetői Testületet (CCA) irányító görög Kyros Vassaras segítője éppen Andrei Chivulete édesapja, a volt játékvezető Florin Chivulete, akinek bár nincs semmilyen hivatalos tisztsége a testületen belül, mégis fontos szerepet tölt be.
Azt a feladatot kapta, hogy a legtöbb élvonalbeli mérkőzésről jelentést küldjön Vassarasnak, aki ezáltal értesül mindazon meccsek alakulásáról, amelyeket nem tud megnézni, mivel sokszor nem tartózkodik az országban.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!