A mérkőzést előzetesen a bajnoki évad előtt kellett volna megrendezzék, akkor a pandémia miatt elhalasztották, az 1. Liga aranyérmese, a Kolozsvári CFR a Román Kupa-győztessel, az FCSB-vel csütörtök este csapott össze. A meccset semleges helyszínen Ploiești-en játszották.
A 5. percben Gîdea távoli löketét tolta ki az FCSB hálóőre, aztán a találkozó első játékrészéről nem lehetett elmondani, hogy parázs csatát hozott volna. Valamivel aktívabb volt a CFR, a 35. percben Debeljuh közeli fejese csattant a kapufán, majd Vlad téves kirúgását fülelték le, Deac nem tudta értékesíteni, így az eredményjelzőn megmaradt a 0–0.
A szünetben kihasználta az összes cserelehetőségét a fővárosi gárda, azaz az edző, Petrea öt új játékost küldött a játéktérre. Még nagyobb volt az erdélyi együttes nyomása ebben a félidőben.
Ben Youseff és Costache nagyon közel állt, hogy megszerezze az előnyt a CFR-nek, mindkétszer a hálóőr bravúros védése kellett.
Hiába a több kolozsvári lehetőség, nem született találat, így a versenykiírás értelmében nincs hosszabbítás, a két fél tizenegyesekkel dönti el, kié lesz a trófea.
Legelőbb az FCSB játékosa, Perianu lőtte kapufára a labdát – a második párban –, aztán a rá következőt is a fővárosiak hibázták el, Șuț lövését tolta ki a kapus. A CFR a negyedik büntetőt is magabiztosan berúgta, így ők emelhették magasba a trófeát.
A Kolozsvári CFR fennállása negyedik Szuperkupa-győzelme, legutóbb 2019-ben nyerték meg a döntőt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!