Nem jött még helyre a csíkszeredai pálya gyepszőnyege a február kupameccs után,
ez több helyen továbbra is gondot okoz a játékosoknak a labdakezelésben,
a pálya minősége hátrányosan érintette az építkező, technikás focit játszó együttest.
Az FK Csíkszereda végig uralta az MSE elleni mérkőzést, a játék képe alapján a csíkiak győzelme teljesen megérdemelt.
Az első félidő első nagyobb helyzetéből meg is szerezte a vezetést az FK Csíkszereda. A 16. percben a 16-os környékén szelídítette meg Bajkó a pattogó labdát, majd a jó ütemben érkező Jebari elé helyezte, aki a kapu bal alsó sarkába rúgta (1–0).
Két perccel később Antal beadását Jebari kevéssel lőtte mellé, a folytatásban pedig két Majzik szabadrúgás jelentett veszélyt az MSE kapujára, illetve Bajkó fejese szállt kevéssel el a felső kapufa fölé. Az első játékrész utolsó percében ápolni kellett saját térfelén az egyik csíki játékost, majd a bedobás után Berde mintegy 60 méterről, sportszerűen a vásárhelyi kapu felé lőtte a labdát.
Az ártatlannak tűnő helyzetből gól lett, a magas labda megtréfálta az MSE kapusát, átpattant fölötte és a kapuban kötött ki (2–0).
A vendégek egyetlen gólhelyzetet sem tudtak kialakítani az első 45 percben.
Szünet után folytatódtak az FK támadásai, az 53. percben Magyar közelről a kapusba lőtte a labdát, majd az 54. percben megszületett a harmadik csíki gól: Veres tört be a 16-os területére, és közelről a vetődő hálóőr mellett a kapuba lőtte a labdát (3–0).
A vendégeknek először a 60. percben sikerült kapura lőniük, Velichea bombáját azonban szögletre mentette Papp Zsombor kapus. A 75. percben egy jobb oldali szögletrúgás után tovább növelte előnyét a csíki gárda, Eder beadását Csürös védhetetlenül fejelte a felső léc alá (4–0).
A végeredményt Magyari állította be a 80. percben, amikor egy gyönyörű Györgyi elfutás után kapott remek passzt a 16-oson belül, ahonnan higgadtan a hosszú sarokba lőtte a labdát (5–0).
A vendégek a hosszabbítás perceiben közel álltak a szépítéshez, előbb Kristály szabadrúgását mentette szögletre a csíkiak kapus, majd a szögletet követően a vendégek a kapufára fejelték a labdát.
Labdarúgó 3. Liga, 24. forduló, 5. csoport:
FK Csíkszereda–Marosvásárhelyi SE 5–0 (2–0).
Gólszerzők: Soufiane Jebari (16. perc), Berde István (45.), Veres Szilárd (54.), Csürös Attila (75.) és Magyari Szilárd (80.).
Játékvezetők: Rareș Moca (Kolozsvár), Alin Cristian Mureșan (Szászfenes) és Recsenyédi Hunor Béla (Sepsiszentgyörgy).
Megfigyelők: Mihai Băcescu (Brassó) és Mihai Ionescu (Ploiești).
FK Csíkszereda: Papp Zsombor – Majzik Adrián, Berde István Zsolt, Csürös Attila, Papp Norbert, Eder Gonzales, Veres Szilárd, Antal Barna, Soufiane Jebari (Nagy Zsolt, az 53. perctől), Magyari Szilárd (Csegöldi Ottó, 82.), Bajkó Barna (Györgyi Arthur, 72.). Vezetőedző: Valentin Suciu. Másodedzők: Lucian Nicolau és Fekete Károly.
MSE: Molnár Dávid (Rigmányi Zsombor, 82.) – Török Dávid Zalán, Sánta Loránd, Rareș Ruja, Virgil Bucur, Mircea Ciprian Ungur (Emil Deteșan, 72.), Balázs Szabolcs, Tiberiu Petriș, Dudás Levente (Kristály Hunor, 76.), Hashyrou Shageldi, Dan Velichea (Moldován Tamás, 65.). Vezetőedző: Hajnal Gyula.
További eredmények:
Tordai Arieșul–Besztercei Gloria 1–1
Kolozsvári Sănătatea–Nagybányai Minaur 0–1
Szászrégeni Avântul–Dési Unirea 1–0
Tasnádi Unirea–Radnóti SK 6–1
Medgyesi Gaz Metan II.–Lénárdfalvi SK 0–2.
Szombaton 17 órától:
Barcarozsnyói Olimpic–Székelyudvarhelyi FC,
Szászhermányi FC–Kolozsvári CFR II.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.
Szerződést bontott vezetőedzőjével a labdarúgó Szuperligában kieső helyen álló FC Botoșani, a Törökországban edzőtáborozó együttes közös megegyezéssel megvált Liviu Ciobotariutól.
Aki nem indult útnak időben – a kora délelőtti órákban – Hargitafürdőre, az sízés, hódeszkázás, szánkózás vagy kikapcsolódás, séta helyett tumultusra, forgalmi fennakadásra, várakozásra számíthat. Így volt ez a napokban, és ez várható egészen keddig.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Tömbházlakásának lépcsőházában lett rosszul, és elhunyt egy 75 éves temesvári férfi röviddel azután, hogy kibocsátották a kórházból. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot a rendőrség.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!