Hirdetés

Javított a Ferencváros, három magyar győzelem az EKL-ben

A Ferencváros esélyt sem adott az íreknek
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar csapatok közül a Ferencváros és a Kecskemét hazai pályán, a Debrecen idegenben győzött, míg a Zalaegerszeg a végén kapott ki a labdarúgó Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének csütörtök esti első mérkőzésén.

A BL-selejtezőtől nagy meglepetésre a feröeri KÍ Klaksvikkal szemben búcsúzott Ferencváros összekapta magát a harmadik számú kupasorozatra, és hazai pályán esélyt sem adott az ír Shamrock Roversnek. Mindkét félidőben kétszer találtak be a zöld-fehérek, és a 4–0-s győzelem után kényelmes előnyből készülhetnek az idegenbeli visszavágóra.

Hirdetés

Egy brazil légióst leszámítva mind magyar játékosokkal felláló Kecskeméti TE a gól nélküli első félidő után vezetést szerzett a vendég lett Riga FC ellen, majd a hajrában kettőre növelte az előnyt. Az ellenfél azonban szinte egyből szépített, így 2–1 lett a vége, ami szoros küzdelmet vetít előre a továbbjutásért a lett fővárosban.

A Debreceni VSC az örmény Alaskert otthonában lépett pályára, ahol az első játékrészben nem született találat. A fordulás után a magyar együttes gyorsan előnybe került, ez a gól pedig elegendőnek bizonyult számára, hogy megszerezze a minimális arányú győzelmet.

A Zalaegerszegi TE is közel volt a pozitív eredmény eléréséhez a horvát NK Osijek vendégeként, de a hosszabbítás legelején kapott góllal vereséget szenvedett, hazai pályán viszont megvan az esélye, hogy megfordítsa a párharcot.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Megnyerte az alapszakaszt a Csíkszentsimon, kiharcolta a felsőházat a Szentegyháza

A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Idegenben és otthon is játszik a román válogatott a világbajnokság előtt

Hivatalossá vált a román labdarúgó-válogatott júniusi felkészülési programja: a trikolórok idegenben Georgia, hazai pályán pedig Wales ellen lépnek pályára.

Hamarosan dönt a szakszövetség, közel Hagi kinevezése

Elhalasztották a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának ülését, amelyen az új szövetségi kapitány személyéről döntenek.

Ott lesz a focivébén, talán mérkőzést is bíznak Kovács Istvánra

A FIFA döntése értelmében bekerült a 2026-os világbajnokság játékvezetői keretébe Kovács István. Az előző tornán csak tartalék szerepkört kapott.

Egy percre megáll a focivilág, Mircea Lucescu emlékének adóznak

Elhunyt Mircea Lucescu, a legendás edző 80 éves volt. Az UEFA döntése értelmében az európai kupamérkőzések előtt egyperces gyászszünettel tisztelegnek az emléke előtt. Ahogy a román bajnokikon is.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

FK-játékosokkal a keretben folytatná jó sorozatát a női válogatott

Három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott a romániai női labdarúgó-válogatott keretében, amely a Ciprus elleni hazai világbajnoki selejtezőre készül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!