A két csapat egymás ellen vívott csatáinak mérlege egyértelműen a háromszékiek felé billen, akik az élvonalban eddig nyolc alkalommal találkoztak a moldvai alakulattal, amelyből négyszer győztesen hagyták el a pályát, három mérkőzés pontosztozkodással ért véget, a jászvásáriak viszont csak egyszer örülhettek a sikernek. Ráadásul a Román Kupa tavalyi elődöntőjének mindkét meccsén sima Sepsi OSK-győzelem született.
Mindennek ellenére izgalmas párharc elébe nézünk, hiszen a bajnokság idei kiírásában mindkét együttes eddig kilenc pontot szerzett,
és a tabella hatodik pozícióját elfoglaló piros-fehérek csupán jobb gólarányuknak köszönhetően előzik meg egy hellyel szombati ellenfelüket.
A találkozó előtt Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy vélekedett, a kéthetes szünetben igyekeztek formában tartani a labdarúgókat, ezért két edzőmérkőzést is játszottak, és erre a küzdelemre is úgy készülnek, hogy reményeik szerint folytatni tudják a pozitív eredmények sorozatát. A szakember kitért arra is, hogy
a keretből nem mindenki áll rendelkezésére, vannak kisebb sérülésekkel bajlódó labdarúgók.
Továbbá, a szlovák Pavol Safranko csak csütörtökön tért vissza Sepsiszentgyörgyre, miután hazája válogatottjával a Nemzetek Ligájában lépett pályára. Ugyanakkor nem számíthat a Kolozsvári CFR-től kölcsönben érkezett Claudiu Petrila játékára sem, aki a román utánpótlás-válogatottban a Málta elleni Európa-bajnoki selejtezőn szerepelt, és csak most csatlakozhatott a szentgyörgyiekhez.
„Abban bízom, hogy a legutóbbi tétmérkőzésünk óta nem vesztettünk sokat a lendületből. Ezért szerveztünk közben edzőmeccseket is, hogy a játékosokat formában tudjuk tartani.
A legutóbbi két győzelmünk nyugalmat biztosított, de fontosnak tartom a folyamatosságot, hogy minél tovább folytatni tudjuk a pozitív eredmények sorozatát – nyilatkozta Leo Grozavu.
A szombaton 16.30-kor kezdődő Jászvásári Poli–Sepsi OSK találkozót a Ionuț Coza, Mircea Grigoriu, Radu Ghinguleac alkotta bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!