Hirdetés

Jászvásári kiszálláson a Sepsi OSK

Négy nap alatt kétszer is összecsap a két együttes Jászvásáron
Fotó: Pinti Attila

2020. július 04., 19:40

Vasárnap az alsóház rájátszásának 8. fordulójában bajnoki meccsen, csütörtökön pedig már a Román Kupa elődöntőjének visszavágóján méri össze erejét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a moldvai város csapatával. A Jászvásári Poli az élvonalban eddig még egyszer sem tudta legyőzni a háromszékieket, akik abban bíznak, hogy ez a hagyomány most sem fog megszakadni.

2020. július 04., 19:40

A piros-fehérek két fronton folytatják tehát a küzdelmet, és ha a Román Kupában 5–1-es hazai sikerüket követően már a döntőben érezhetik magukat, a bajnokságban még távolról sem megnyugtató a helyzetük. Nagyobb gondban van azonban a Mircea Rednic által irányított jászvásári együttes, hiszen a kiesés veszélye még inkább fenyegeti őket, így előre borítékolható, hogy a vasárnapi bajnokin nagy küzdelemben fog eldőlni a pontok sorsa.

Hirdetés

Ugyanakkor jelentős mértékben nehezíti mindkét csapat dolgát, hogy a 13 órakor kezdődő mérkőzést várhatóan rekkenő hőségben kell majd lejátszaniuk.

A találkozó kezdési időpontja miatt fakadt ki Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője is, kemény kritikával illetve azokat, akik a mérkőzések programját rögzítik. A szakember szerint azonban nincs más választásuk, erre is felkészülve állnak elébe a feladatnak, és igyekeznek a legtöbbet kihozni magukból.

„Nehéz lesz, mert szokatlan órában kell pályára lépnünk, ezzel kapcsolatban pedig elmondtam már, és ismétlem, hogy a labdarúgók több tiszteletet érdemelnének. Háromnaponta játszunk, és azt látom, hogy senki nem gondol a játékosok egészségére. Mindenki látványos, minőségi játékot vár el, de mi eleve lemondunk erről, főleg azok miatt, akik a meccsek időpontját meghatározzák. De így van rögzítve, játszanunk kell.

Nem lesz könnyű dolgunk tehát egy olyan csapat ellen, amely az eddig szerzett pontjainak számát tekintve nagy bajban van, ezért arra számítok, hogy motiváltan fognak játszani ellenünk.

Az idén már háromszor találkoztunk velük, ismerjük a játékosok képességeit, a nagy tapasztalattal rendelkező edzőjüket pedig nem kell külön bemutatni. Négy nappal később következik a kupameccs is, de előbb van ez a bajnoki, amely mindkét csapat számára egyaránt fontos” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Mivel a vasárnapi mérkőzésen Rachid Bouhenna eltiltás miatt nem léphet pályára, nagy valószínűséggel Daniel Celea fogja helyettesíteni a kezdő tizenegyben. A 24 éves labdarúgó szerint már a legutóbbi meccsüket is tikkasztó hőségben játszották, és hasonlóan magas hőmérséklet várható vasárnap is. A piros-fehérek középhátvédje azonban úgy vélekedett, igyekeznek ehhez is alkalmazkodni, és megszerezni a három pontot, majd a kupameccsre is maximális odafigyeléssel fognak összpontosítani.

A vasárnap 13 órakor kezdődő Jászvásári Poli–Sepsi OSK bajnoki találkozót a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 8. forduló
2020. 07. 05., 13:00 Jászvásári Poli Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3–1
2020. 07. 05., 17:00 Academica Clinceni Bukaresti Dinamo 1–3
2020. 07. 06., 17:00 Chindia Târgoviște Nagyszebeni Hermannstadt 0–1
2020. 07. 06., 20:00 FC Voluntari FC Viitorul 0–0

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
M GY D V GK P
1. FC Viitorul 14 6 5 3 25–17 43
2. Nagyszebeni Hermannstadt 12 6 4 2 18–14 35
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 13 4 5 4 19–17 34
4. Academica Clinceni 14 7 0 7 14–21 32
5. FC Voluntari 14 6 3 5 16–12 31
6. Jászvásári Poli 14 5 4 5 17–17 30
7. Bukaresti Dinamo 9 2 2 5 8–11 25
8. Chindia Târgoviște 12 3 1 8 9–17 23

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!