Jelenleg Ausztriában edzőtáborozik Bernd Storck legénysége, nemrégiben felkészülést mérkőzést játszott a magyar bajnok Ferencvárossal. Azonban eközben is dolgoznak a keret átalakításán és megerősítésén, szombaton délután Mino Sota érkezését jelentették be a klub hivatalos Facebook-oldalán.
A japán középpályás 2021-től az FC Hermannstadt csapatát erősítette, most viszont két évre a Sepsi OSK-hoz írt alá. A 29 éves labdarúgó az előző idényben 39 tétmeccsen lépett pályára a nagyszebenieknél, ezalatt két gólt szerzett.
Mino Sota szűrőként is bevethető, illetve leginkább a védők munkáját segíti és mélységi indításokkal igyekszik a támadók elé tálalni a labdát.
Karrierjét a japán ötödosztályban kezdte, megfordult a máltai másodosztályban is, majd Romániába érkezett.
A Sepsi OSK-nak nem ez az első bejelentése érkező játékosról az edzőtábor ideje alatt, a Fradi elleni mérkőzést megelőzően a holland Michael Breij leigazolásáról számolt be.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!