A kilencedik játéknap nyitómeccsén a Gelencei SE péntek délután hazai pályán fogadta a listavezető Baróti VSC csapatát, amely egy győzelemmel bebiztosíthatta az elsőségét. Az ezt megelőző hét forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtöttek a hazaiak, így a vendégek jóval esélyesebbnek számítottak.
A papírforma nem borult, az erdővidéki együttes ellentmondást nem tűrően játszott. Az első játékrészben kétszer is betaláltak, a fordulást követően pedig további hat alkalommal zörgették meg a gelencei kaput, 8–0-ra győztek.
A mérkőzés hőse Lázár Attila volt, aki mesterötöst szerzett az összecsapáson, a szezonban immáron másodszor. A rutinos támadó ezzel gólkirály lett, nyolc megmérettetés során 16 alkalommal talált be.
A Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 2021–22-es kiírásának győztese a Baróti VSC, amely így osztályozót játszhat a Gyulafehérvári Universitatea ellen, Fehér megye bajnokával.
Az első összecsapást június 18-án Gyulafehérváron, a visszavágót június 25-én Baróton rendezik. A párharc győztese jövőre a 3. Ligában folytathatja.
A bajnokság végső sorrendje:
1. BVSC 22 pont,
2. Bardoci Príma 19,
3. Szitabodza 15,
4. Perkői SE 13,
5. Kovásznai SE 12,
6. Rétyi ISKE 9,
7. Csernáton 8,
8. Gelencei SE 7,
9. Uzon 0.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!