A legutóbbi szezonban szintén 11 csapat vágott neki a küzdelmeknek. A bajnok Székelykeresztúri Egyesülés nem vállalta a 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót, míg az utolsó két helyezett, a Gyergyószárhegyi Bástya és a Csicsói Ezüstfenyő az 5. Ligában folytatja.
Az új idény két újonccal rajtol: a Csíkszentmártoni SE mellett az újraalakult Borszéki SE is bemutatkozik a negyedosztályban.
A fürdővárosi gárda azért kapott lehetőséget a magasabb osztályban, mert az 5. Ligából Csíkszentmártonon kívül senki nem vállalta a feljutást.
A legutóbbi kiírásban az oda-visszavágós alapszakaszt rájátszás követte: az első öt helyezett a felsőházban, a többiek az alsóházban folytatták, megfelezett pontszámmal. Ezután minden csapat még egyszer találkozott egymással a csoportjában.
Hogy az új idényben marad-e ez a rendszer, és hogyan alakul a menetrend, arról csütörtökön ad tájékoztatást a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület – közölte Tamás Zoltán elnök. A bajnokság az augusztus 23–24-ei hétvégén rajtol.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!