A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottságának szerdai ülésén újabb négy pontot vontak le a kilátástalan anyagi helyzetben lévő klubtól, amely továbbra sem fizette ki tartozását korábbi játékosainak, ezúttal Octavian Deaconu (akinek a 15 napos újabb határidő lejártával sem törlesztett), illetve Sergiu Popovici és Alexandru Munteanu ügyében büntették meg.
A Gaz Metant korábban további tíz pont levonásával sújtották, mivel Deaconunak az első határidőig, továbbá egykori edzőjének, Mihai Tejának és szakmai stábjának, illetve Ioan Mărginean volt elnöknek sem utalta át az elmaradt fizetését.
A medgyesieket így összesen 14 ponttal bünették meg, ezzel lecsúsztak a tabella utolsó helyére, és biztosan kiesnek a bajnokság végén.
Ráadásul, a klub további pontlevonásra számíthat, ha ezután sem rendezi a tartozásait, ami nyilvánvalónak tűnik, és a Digi Sport információi szerint az alapszakasz végén visszavonulhat a bajnokságtól, már nem vesz részt az alsóházi rájátszásban.
A nagyrészt fiatal játékosokból álló medgyesi csapat szerdán délután az eddigi sereghajtó Academica Clinceni vendégeként játszott az 1. Liga alapszakaszának 29. fordulójában. Sokáig jól tartották magukat a vendégek, de aztán az Ilfov megyeiek a szünet előtt vezetést szereztek, a folytatásban pedig gond nélkül tartották előnyüket, és a végén belőtték a második találatukat. A Clinceni ezzel a győzelemmel megelőzte az újabb pontlevonással sújtott ellenfelét, és komoly esélye van elkerülni az egyenes ágon való kiesést.
| 2022. 03. 01. 15:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Aradi UTA UTA | 1-0 |
| 2022. 03. 01. 17:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-3 |
| 2022. 03. 01. 19:55 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Bukaresti Rapid Rapid | 3-2 |
| 2022. 03. 02. 15:00 | Academica Clinceni Clinceni | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 2-0 |
| 2022. 03. 02. 17:30 | CS Mioveni Mioveni | Universitatea Craiova U Craiova | 0-3 |
| 2022. 03. 02. 19:55 | FC Voluntari Voluntari | Kolozsvári CFR CFR | 0-1 |
| 2022. 03. 03. 18:00 | Konstancai Farul Farul | FC Botoșani Botoșani | 2-0 |
| 2022. 03. 03. 21:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | FCSB FCSB | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 29 | 23 | 4 | 2 | 44-15 | 73 |
2 | FCSB FCSB | 29 | 17 | 8 | 4 | 53-28 | 59 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 29 | 15 | 6 | 8 | 54-29 | 51 |
4 | Konstancai Farul Farul | 29 | 14 | 6 | 9 | 42-20 | 48 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 29 | 13 | 8 | 8 | 31-26 | 47 |
6 | FC Botoșani Botoșani | 29 | 11 | 13 | 5 | 32-26 | 46 |
7 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 29 | 13 | 6 | 10 | 26-21 | 45 |
8 | Aradi UTA UTA | 29 | 8 | 13 | 8 | 22-19 | 37 |
9 | Bukaresti Rapid Rapid | 29 | 8 | 13 | 8 | 33-31 | 37 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 29 | 8 | 12 | 9 | 31-28 | 36 |
11 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 29 | 8 | 9 | 12 | 30-33 | 33 |
12 | Chindia Târgoviște Chindia | 29 | 7 | 11 | 11 | 19-23 | 32 |
13 | CS Mioveni Mioveni | 29 | 6 | 11 | 12 | 18-34 | 29 |
14 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 29 | 4 | 5 | 20 | 23-62 | 17 |
15 | Academica Clinceni Clinceni | 29 | 3 | 5 | 21 | 21-63 | 14 |
16 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 29 | 6 | 6 | 17 | 21-42 | 10 |
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!