A két legjelentősebb ifjúsági bajnokság küzdelmei szeptember 26-án kezdődnek, amelyen az ország 24 legjobb akadémiája vehet részt, ezeket a Román Labdarúgó Szövetség anyagilag is támogatja.
Minden első és második ligás csapat, amelynek utánpótlás együttese indul a bajnokságban 4000 eurós anyagi segítséget kap a koronavírusteszt elvégzésére. A többi résztvevő klub, amely nem részesül az UEFA szolidaritási alapjából, 12500 eurós támogatáshoz jut a Román Labdarúgó Szövetségtől, hogy részt vegyen az U17-es és U19-es Elit Ligában, illetve megkapja a 4000 eurós támogatást is a koronavírustesztekre – írja az FRF közleménye.
Dusinszki Zoltán, az FK Csíkszereda szakmai igazgatója a klub hivatalos honlapjának kifejtette, nagyon várták a bajnoki rajt kihirdetését, és örvendenek, hogy csapataik ismét versenyezhetnek. „Nagyon várjuk az első hivatalos mérkőzést, miután közel egy éve, tavaly novemberben játszottuk az utolsó bajnoki meccsünket. A felkészülési időszak alatt mindenki elvégezte a munkát és most várjuk az eredményt is” – közölte.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!