Akárcsak az előző évben, ezúttal is az 5-ös csoportba kapott besorolást a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, ahol nagyjából megmaradt a tavalyi mezőny, csupán két új ellenféllel kell majd megmérkőznie. A Maros megyei Nyárádtői Unirea és Szászrégeni Avântul pedig továbbra is a 9-es csoportban játszik.
A 3. Liga lebonyolítási rendszerét jelentősen megváltoztatta a szakszövetség. A pontvadászat csoportkörében mindenki mindenkivel kétszer játszik, így 18 fordulót rendeznek. Ezt követően mindegyik csoportban felső- és alsóházi rájátszásban folytatódik a küzdelem.
A Székelyudvarhelyi FC az előző szezonhoz hasonlóan idén is az 5-ös csoportban játszik, ellenfelei többségét pedig jól ismeri, hiszen az előző idényhez képest mindössze két új csapat kapott helyet a tízesben: a 2. Ligába feljutott Brassói Corona, illetve az Astra Giurgiu II. helyét a Nagyszebeni Hermannstadt II. és az FC Pucioasa vette át.
Az SZFC több felkészülési mérkőzéssel – melyek nagy részét megnyerte – hangolt az új idényre, illetve három kupamérkőzésén is diadalmaskodott, így még ott is talpon van. Kellett is ez a sok tesztelés, mivel a csapathoz több új játékos, valamint új tréner is érkezett a nyári szezonban.
„Egy nagyon nehéz bajnokság kezdődik. Két hazai meccsel indítunk, ráadásul olyan ellenfelekkel szemben, akik a legjobb négy között végeznének, hiszen Blejoi és Pucioasa is ilyen tervekkel vág neki a megmérettetésnek. A kupameccs miatt nehéz hetünk van, és figyelembe kell venni, hogy Blejoi nem játszott a kupában, biztosan frissebbek lesznek mint mi.
– mondta el Mihai Ianc, az SZFC vezetőedzője.
A kerettel kapcsolatos hír, hogy Stanciu bokasérülés miatt nem játszik, míg Vasile játéka kérdéses. Az SZFC–Blejoi találkozót szombaton 18 órától rendezik, az érvényben lévő szabályok alapján lehetnek nézők a sétatéri stadionban.
A két Maros megyei együttes, a Szászrégeni Avântul és a Nyárádtői Unirea a 9-es csoportban játszik. A csoport tagja még a Kudzsiri Metalurgistul, a Besztercei Gloria, a Tordai Arieșul, a Vajdahunyadi CS, a Gyulafehérvári CS, a Kolozsvári Sănătatea, a Kolozsvári Viitorul Fociakadémia és a Marosújvári CS.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, nyitóforduló:
pénteken 18 órától Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.–Brassói SR Municipal, Nagyszebeni Hermannstadt II.–CSO Plopeni;
szombaton 18 órától Székelyudvarhelyi FC–CS Blejoi, FC Pucioasa–Barcarozsnyói Olimpic Cetate, Kézdivásárhelyi SE–Brassói Kids Tâmpa.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!