Nem tudott pontot rabolni az UTA otthonából a Hargita megyei együttes, amely végül 1–0-s vereséget szenvedett el Aradon. Ez volt a csíkiak utolsó idegenbeli mérkőzése az idényben, a találkozó után pedig Ilyés Róbert a jövőjéről is beszélt.
A tapasztalt szakember elárulta, egyelőre nincs konkrét megállapodása a klubvezetéssel a szerződéshosszabbításról.
„Nem gondoltuk volna, hogy ilyen idényünk lesz a Szuperligában. Újonc csapatként érkeztünk, így az egyetlen cél, amit a vezetőséggel közösen kitűztünk, az volt, hogy elkerüljük a kiesést. Ezt sikerült teljesítenünk, boldogok vagyunk... a jövő pedig majd eldől” – fogalmazott a vezetőedző.
Ilyés ezt követően a csapat jelenlegi szintjéről is őszintén beszélt, kiemelve, hogy az FK ugyan munkával és szervezettséggel sokat elért, de még nem áll készen a nemzetközi kupaszereplésre.
– nyilatkozta a Digi Sportnak.
Matematikailag ugyan még van esélye az FK Csíkszeredának elérni a Konferencia Liga-selejtezőt érő helyet, ehhez azonban az kell, hogy az FC Botoșani kapjon ki a Petrolultól. A csíkiak a zárófordulóban éppen közvetlen riválisukat, az FC Botoșani együttesét fogadják hazai pályán.
Az UTA vezetőedzője, Adrian Mihalcea elégedetten értékelt a lefújást követően, ugyanakkor továbbra sem árulta el, hogy marad-e a klubnál a következő idényben.
„Nem kell senkinek meggyőznie, én tudom, mit kell tennem. A dolgok világosak, de ezeket nem a televízióban fogom megvitatni. Azokkal beszélem meg, akikkel kell, aztán majd meglátjuk” – fogalmazott a szakember.
A tréner kiemelte, hogy játékosai a szezon hajrájában is maximális hozzáállással futballoznak.
„Sikerült olyan csapatot kialakítanunk, amely akkor is harcol, amikor a célokat már gyakorlatilag elértük. Ennek örülök, és úgy gondolom, az utolsó mérkőzésen is ugyanígy fogunk hozzáállni” – mondta Adrian Mihalcea.
| 2026. 05. 08. 18:00 | Aradi UTA UTA | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-0 |
| 2026. 05. 09. 18:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Konstancai Farul Farul | 3-2 |
| 2026. 05. 10. 16:00 | FC Botoșani Botoșani | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-1 |
| 2026. 05. 11. 18:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2-2 |
| 2026. 05. 11. 21:00 | FCSB FCSB | Unirea Slobozia Slobozia | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 8 | 4 | 2 | 2 | 13-7 | 37 |
2 | Aradi UTA UTA | 8 | 4 | 2 | 2 | 13-7 | 36 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 8 | 3 | 3 | 2 | 13-15 | 33 |
4 | Galaci Oțelul Oțelul | 8 | 3 | 2 | 3 | 12-14 | 32 |
5 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 8 | 4 | 2 | 2 | 9-8 | 30 |
6 | Konstancai Farul Farul | 8 | 1 | 3 | 4 | 8-10 | 25 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 8 | 2 | 3 | 3 | 8-10 | 25 |
8 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 8 | 2 | 4 | 2 | 11-10 | 22 |
9 | Unirea Slobozia Slobozia | 8 | 2 | 3 | 3 | 11-12 | 22 |
10 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 8 | 1 | 4 | 3 | 9-14 | 13 |
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!