A tréner a tévétársaságoknak adott interjúval elismerte, hogy az ellenfél jobb volt, ugyanakkor kemény szavakkal illette a játékvezetést, különösen a vitatott tizenegyes miatt, amely megítélése szerint alaptalan volt.
„Sajnos újabb vereség, de nem vitatom, Dinamo jobb volt. Kihasználták a védelmi hibáinkat, a második félidőben uralták a játékot és megérdemelten nyertek” – mondta Ilyés.
A szakember azonban nehezen tudta elfogadni a bírói döntéseket:
„Ami igazán bosszant, az a megítélt tizenegyes. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy a VAR-hoz hívják a játékvezetőt, látja, hogy nincs kontakt, és mégis megadja a büntetőt. Ez elfogadhatatlan! A másik oldalon pedig, amikor a mi játékosunknak betört a szemöldöke, senki sem hívta vissza a játékvezetőt.
Ilyés szerint a játékvezetés színvonala méltatlan volt egy élvonalbeli mérkőzéshez: „Szégyen. Próbálok nyugodt maradni, nem gesztikulálok, de ilyet nem lehet elfogadni. Az U Craiova edzőjének, Mirel Rădoinak igaza volt: ahelyett, hogy férfiasabban játszanánk, minden szimulálásra tizenegyest adunk.
A vitatott jelenetnél a Dinamo fiatal támadója, Alexandru Musi esett el a tizenhatoson belül. A játékos a mérkőzés után azt mondta, egyértelműen szabálytalanság történt: „Megcsináltuk, amit az edző kért. Hallatszott, hogy eltalált, és a csíkszeredai védő is elismerte, hogy hozzámért. Számomra ez egyértelműen tizenegyes” – nyilatkozta.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!