Három idegenbeli mérkőzést követően újra saját közönsége előtt lépett pályára hétfőn az FK Csíkszereda a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 8. fordulójában. Ilyés Róbert tanítványai ugyan gyengébb formát mutattak az elmúlt fordulókban, azonban a kedvező eredményeknek köszönhetően matematikailag már biztos az élvonalbeli szereplésük.
Ilyés Róbert az FK Csíkszereda vezetőedzője rendkívül csalódott volt a játékosok teljesítménye miatt, és úgy látja, hogy egy kicsit a szerencse is elpártolt tőlük.
„Egyáltalán nem jó érzések kavarognak bennem, csalódottnak érzem magam. Sajnos ki kell mondjam: csalódtam pár játékosban.
Nekem egész más a felfogásom, és ezt nem tudom elfogadni egy játékos részéről sem, aki így áll bele egy hazai mérkőzésbe, hogy ne bizonyítson a saját szurkolói előtt. Részemről ez a mérkőzés egy nagyon nagy csalódás.
A szünetben is elmondtam, hogy amilyen teljesítményt nyújtottak, az nem minket jelképez. A második félidőre azért volt egy reakciója a csapatnak, akik bejöttek, azok tényleg hozzátettek a játékhoz, többet fociztunk előre.
– mutatott rá Ilyés.
Kiemelte, hogy mind a három gól egyéni hibából született. „Az első, amikor Bakos szögletből kirúgta a labdát, tiszta egyedül volt, a második Palmeșnek hibájából, a harmadik Csűrös miatt. Három ajándéklabdából kaptuk a gólokat” – sorolta.
Hozzátette, hogy megvoltak a lehetőségeik az egyenlítésre, de vannak ilyen napok is, amikor nem akar bemenni.
„Az utolsó mérkőzéseken a legnagyobb gondunk a támadó szekcióban van, ahol főleg itthon nem tudunk egy az egyben védőket megverni, és nem tudunk szélen, vagy középen emberfölénybe kerülni, így nehéz egy jó védelmet megbontani.
– jegyezte meg Ilyés Róbert.
Az FK Csíkszereda hátvédje, Nagy János sajnálja, hogy így alakult ez a mérkőzés, és idén először kaptak ki hazai pályán. „Feljutásunk óta először játszottuk itthon, szerettük volna folytatni az itthoni veretlenségi sorozatunkat. Plusz a saját szurkolóink előtt megszerezni a három pontot, sajnos nem így alakult. Nyilván az elejétől próbáltuk játszani a saját játékunkat, a második félidőben tényleg egy kicsit közelebb kerültünk még az ellenfélhez, volt nagyon sok lehetőségünk, de nem jött össze.
– értékelt a piros-feketék védője.
A Bukaresti Metaloglobus középpályása, George Caramalău szerint jó érzés volt győztesen zárni Csíkszeredában, a bajnokság éllovasának otthonában.
„Ez egy fontos győzelem számunkra, különösen azért, mert harcban vagyunk az osztályozóért. Reméljük, így folytatjuk tovább is, fontos mérkőzés vár ránk a Steaua ellen hazai pályán. Szeretnénk nyerni, vagy legalább pozitív eredményt elérni, hogy továbbjussunk az osztályozóra, ott majd meglátjuk, mi lesz.
Valószínűleg a mérkőzés elején még ott volt a rájátszás első meccseinek súlya, de fokozatosan belelendültünk, és sikerült visszanyernünk azt az önbizalmat, ami a bajnokság során végig jellemzett minket” – foglalta össze gondolatait Caramalău.
| 2025. 05. 04. 11:30 | FC Voluntari Voluntari | Bukaresti Steaua Steaua | 3-0 |
| 2025. 05. 05. 15:30 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 2-3 |
| 2025. 05. 06. 19:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Resicabányai CSM Resica | 3-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 8 | 6 | 1 | 1 | 15-5 | 53 |
2 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 8 | 2 | 3 | 3 | 6-9 | 53 |
3 | Bukaresti Steaua Steaua | 8 | 3 | 2 | 3 | 11-12 | 52 |
4 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 8 | 2 | 2 | 4 | 7-13 | 46 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 8 | 2 | 4 | 2 | 9-7 | 43 |
6 | Resicabányai CSM Resica | 8 | 1 | 4 | 3 | 8-10 | 41 |
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!