Hirdetés

Ilyés Róbert: „számomra furcsa volt, ahogy a vonalat meghúzták Dolny góljánál”

Ilyés Róbert gondterhelten fogalmazott a mérkőzést követően
Fotó: Pinti Attila

2025. augusztus 23., 22:30

Folytatódik az FK Csíkszereda nyeretlenségi sorozata a Szuperligában: a Botoșani ellen is csak a szépítésig jutottak. A mérkőzést követően a vezetőedzők és Bakos Ervin értékelték a találkozót.

2025. augusztus 23., 22:30

A hetedik fordulóban a FC Botoșani ellen lépett pályára az FK Csíkszereda. Bár a piros-feketéknek voltak helyzeteik, sőt Jozef Dolný gólját les miatt érvénytelenítették, ismét vereséggel zártak a piros-feketék.

Kapcsolódó

Hirdetés

A mérkőzés után Ilyés Róbert vezetőedző csalódottan értékelt.

„Sajnos ismét vereséget szenvedtünk. Pedig bár a Botoșani jól kezdett, voltak helyzeteik az elején, úgy érzem, sikerült kiegyenlíteni a játékot. Aztán sajnos megint hibáztunk a védekezésben, rosszul helyezkedtünk” – mondta a szakvezető.

A második félidőben Dolny találata jelenthetett volna fordulópontot, ám a VAR közbeszólt.

Jött a gól is, amit sajnos érvénytelenítettek – számomra furcsa volt, ahogy a vonalat meghúzták, de már mindegy. Talán az volt a lélektani pillanat, mert ha akkor sikerül egyenlítenünk, nagy esélyünk lett volna egy pontra”

– tette hozzá Ilyés.

A vezetőedző ugyanakkor előre is tekintett, hiszen a kupameccs és az Oțelul elleni hazai bajnoki kulcsfontosságú lehet a csapat önbizalma szempontjából.

„A Román Kupát maximális komolysággal kezeljük, szeretnék lehetőséget adni azoknak is, akik eddig kevesebbet játszottak. Utána készülünk az Oțelul elleni hazai mérkőzésre, és remélem, hogy a csíkszeredai közönség láthatja az első győzelmünket. Nagy reményeket fűzünk hozzá, talán most megtörjük a jeget” – fejtette ki.

A Botoșani trénere, Leo Grozavu saját együttese elszántságát emelte ki, és a döntései fontosságát hangsúlyozta. „Ma minden erőnkre szükség volt ahhoz, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Egy nagyon kemény csapattal találkoztunk, amely a párharcokban kiválóan helytállt. Tudtuk, hogy nálunk tapasztaltabb játékosok vannak, akik képesek különbséget jelenteni, és végül így is lett.

A cserék is jól sikerültek, van egy stratégiánk, de sokszor a futball hálátlan oldala, hogy nem tudsz mindenkit játszatni, még ha szeretnének is”

– vázolta a cserékkel kapcsolatban.

„Ezért vagyunk itt. Döntéseket kell hozni, és ha rosszul döntünk, mi vagyunk az elsők, akik felelősséget vállalunk. Nagyon jó hozzáállásra volt szükségünk, mert sokszor a futballban a hozzáállás felülír mindent. Ma nálunk megvolt ez a jó hozzáállás, és a fontos pillanatokban sikerült is különbséget teremtenünk” – zárta értékelését.

A csíki gólszerző, Bakos Ervin röviden fogalmazott. „Nem kenhetjük a hibát a VAR-ra. Nekünk kell gólokat szereznünk… Most szomorú vagyok, de reméljük, hogy nyerünk, és visszahozzuk a pozitív morált” – nyilatkozta az FK Csíkszereda középpályása.

A piros-feketék számára sűrű napok következnek: a hét közepén kupameccs vár rájuk, majd szeptember 1-én, jövő hétfőn újabb bajnoki, ezúttal hazai közönség előtt. A kérdés a szombat esti találkozót követően is nyitott: mikor sikerül végre megtörniük a csíkiaknak a nyeretlenségi sorozatot?

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszakerülhet a Szuperligába az FK Csíkszereda közönségkedvence

Újabb fordulóponthoz érkezett Juan Bauza pályafutása. Az FK Csíkszereda volt játékosa Kolumbiából újból a román labdarúgó élvonalba igazolhat.

Három meccsre tiltották el a Csíkszeredai Sportklub légiósát (videóval)

Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.

Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

`
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Ez is érdekelheti

Téli játékosmozgás a Szuperligában: az FK Csíkszereda igazolt a legtöbbet

A téli szünetet kihasználva átalakultak a Szuperliga keretei, a legtöbb új játékost azonban az FK Csíkszereda igazolta. Ilyés Róbert együttese öt új névvel várja a bajnokság folytatását.

Magyar kapusa nélkül maradt a Kolozsvári CFR

A továbbiakban már nem Hindrich Ottó fogja védeni a Kolozsvári CFR kapuját, miután a klub megegyezett a lengyel Legia Varsóval az átigazolásáról.

Az idei első bajnoki ellenfél előtt a havazással kell megbirkóznia az FK Csíkszeredának

Folyamatosan dolgoznak az FK Csíkszeredánál, hogy a téli időjárás közepette is megfelelő állapotba kerüljön a csíkszeredai városi stadion gyepszőnyege a csapat következő bajnokijára. A piros-feketék vasárnap az FC Botoșani együttesét fogadják.

A Szuperligában talált magának csapatot a Sepsi OSK korábbi védője

Ismét a román labdarúgó élvonalban szerepel majd Andres Dumitrescu, a Sepsi OSK korábbi játékosa. A 24 éves balhátvéd Csehországból tér vissza, és a Petrolul Ploiești együttesénél folytatja pályafutását.

Két érkező, négy távozó – téli játékosmozgás a Kolozsvári CFR-nél

A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata egyelőre két új játékost szerződtetett és négy távozóról számolt be a téli átigazolási időszakban.

Nem igazolhatnak az élvonalbeli klubok, egyikük az FK Csíkszereda közvetlen vetélytársa

Nem egyenlítették ki a régi játékosaik fizetését, így nem engedik, hogy újakat igazoljanak.

A második törökországi edzőmeccse is döntetlennel ért véget az FK Csíkszeredának

A lengyel élvonalbeli Arka Gdynia ellen a szünetben még hátrányban volt az FK Csíkszereda, Dusinszki találatával sikerült kiegyenlíteniük.

Átadták a régi-új stadiont, hazaköltözött a szuperligás focicsapat (videóval)

Szombat délben barátságos mérkőzéssel adták át a felújított Május 1 Városi Stadiont. Az Unirea Slobozia így a saját szurkolói előtt játszhatja a bajnoki összecsapásait.

Román védő csatlakozott az FK Csíkszeredához

Igencsak aktív az átigazolási piacon az FK Csíkszereda: a klub pénteken közösségi oldalán jelentette be ötödik új szerzeményét. Răzvan Trif a törökországi edzőtáborban csatlakozott a székelyföldi labdarúgóklub keretéhez.

Újabb érkező, sok hiányzó az FK Csíkszereda edzőtáborában

A várakozásoknak megfelelően a téli szünetben jelentősen átalakul az FK Csíkszereda kerete: miközben érkeznek az új igazolások, többen nem utaztak el a törökországi edzőtáborba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!