A hetedik fordulóban a FC Botoșani ellen lépett pályára az FK Csíkszereda. Bár a piros-feketéknek voltak helyzeteik, sőt Jozef Dolný gólját les miatt érvénytelenítették, ismét vereséggel zártak a piros-feketék.
A mérkőzés után Ilyés Róbert vezetőedző csalódottan értékelt.
„Sajnos ismét vereséget szenvedtünk. Pedig bár a Botoșani jól kezdett, voltak helyzeteik az elején, úgy érzem, sikerült kiegyenlíteni a játékot. Aztán sajnos megint hibáztunk a védekezésben, rosszul helyezkedtünk” – mondta a szakvezető.
A második félidőben Dolny találata jelenthetett volna fordulópontot, ám a VAR közbeszólt.
– tette hozzá Ilyés.
A vezetőedző ugyanakkor előre is tekintett, hiszen a kupameccs és az Oțelul elleni hazai bajnoki kulcsfontosságú lehet a csapat önbizalma szempontjából.
„A Román Kupát maximális komolysággal kezeljük, szeretnék lehetőséget adni azoknak is, akik eddig kevesebbet játszottak. Utána készülünk az Oțelul elleni hazai mérkőzésre, és remélem, hogy a csíkszeredai közönség láthatja az első győzelmünket. Nagy reményeket fűzünk hozzá, talán most megtörjük a jeget” – fejtette ki.
A Botoșani trénere, Leo Grozavu saját együttese elszántságát emelte ki, és a döntései fontosságát hangsúlyozta. „Ma minden erőnkre szükség volt ahhoz, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Egy nagyon kemény csapattal találkoztunk, amely a párharcokban kiválóan helytállt. Tudtuk, hogy nálunk tapasztaltabb játékosok vannak, akik képesek különbséget jelenteni, és végül így is lett.
– vázolta a cserékkel kapcsolatban.
„Ezért vagyunk itt. Döntéseket kell hozni, és ha rosszul döntünk, mi vagyunk az elsők, akik felelősséget vállalunk. Nagyon jó hozzáállásra volt szükségünk, mert sokszor a futballban a hozzáállás felülír mindent. Ma nálunk megvolt ez a jó hozzáállás, és a fontos pillanatokban sikerült is különbséget teremtenünk” – zárta értékelését.
A csíki gólszerző, Bakos Ervin röviden fogalmazott. „Nem kenhetjük a hibát a VAR-ra. Nekünk kell gólokat szereznünk… Most szomorú vagyok, de reméljük, hogy nyerünk, és visszahozzuk a pozitív morált” – nyilatkozta az FK Csíkszereda középpályása.
A piros-feketék számára sűrű napok következnek: a hét közepén kupameccs vár rájuk, majd szeptember 1-én, jövő hétfőn újabb bajnoki, ezúttal hazai közönség előtt. A kérdés a szombat esti találkozót követően is nyitott: mikor sikerül végre megtörniük a csíkiaknak a nyeretlenségi sorozatot?
Újabb fordulóponthoz érkezett Juan Bauza pályafutása. Az FK Csíkszereda volt játékosa Kolumbiából újból a román labdarúgó élvonalba igazolhat.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!