Hirdetés

Ilyés Róbert: „ezt a meccset minél hamarabb el kell felejteni”

Fotó: László Ildikó

Habár győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC ellen, így továbbjutott a labdarúgó Román Kupa playoffkörébe az FK Csíkszereda, Ilyés Róbert vezetőedző egyáltalán nem volt elégedett a játékkal. A hazaiaktól Marucza Csanád bizakodóan nyilatkozott.

2023. augusztus 17., 13:27

Az FK Csíkszereda szerdán délután 1–0-ra nyert a Székelyudvarhelyi FC otthonában, a sétatéri stadionba kilátogató több mint ötszáz néző két ellentétes félidőt láthatott. Az első játékrészben a csíki csapat akarata érvényesült a pályán és szerzett megérdemelten gólt, a másodikban már a hazaiak irányítottak, beszorították a 2. ligás vendégüket és több helyzetet kihagytak.

Kapcsolódó

Hirdetés

A Székelyudvarhelyi FC alapembere, Marucza Csanád szerint az első félidőben nem jött ki a lépés, a másodikra viszont nagyon összeszedték magukat.

„A szünetben Lucian Nicolau edző felrázta a csapatot, én kikerültem a szélre, középen nem éreztem úgy a játékot az első félidőben. Rajtuk voltunk, látszott a csíkiakon, hogy nem találják egymást a pályán, húzták az időt, a játékot mi irányítottuk, szögletekig, szabadrúgásokig jutottunk, nem adtak meg egy gólt nekünk” – sorolta a jobbszélső.

A mérkőzés végén óriási feszültség uralkodott a pályán, egymás után villantak a sárga lapok, történt egy kis kakaskodás is a csíki tizenhatosban. „Nem adtak meg nekünk egy tizenegyest, ahogy én láttam a pályán és a társaim is, szerintünk az volt. Ha azt megadták volna, akkor szerintem megfordul a mérkőzés sorsa, és a hosszabbításban felül kerekedünk Csíkszeredán.

Így is nagyon jó eredményt értünk el, helyt álltunk, a csapat pedig nagyon jó úton halad, és ha ezt így folytatjuk, akkor csak még jobbak leszünk.

Fel vagyunk készülve a szezonrajtra és nagyon várjuk az első bajnoki meccset” – osztotta meg tapasztalatait Marucza Csanád.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A csíkiak vezetőedzője, Ilyés Róbert nem tudja elfogadni, hogy egy alacsonyabb osztályban szereplő együttes ekkora nyomást gyakoroljon csapatára. „Számomra elgondolkodtató, hogy egy jó első félidő után, amikor jóformán esélyt sem adtunk az ellenfélnek, nem is közeledtek a kapunkhoz, pontosan ellentétes második félidőt játsszunk.

Nem tudom elfogadni, hogy egy alacsonyabb osztályú csapat ilyen nyomást helyezzen ránk. Vannak rutinos játékosaim, akiktől többet várok el.

Nem lehetnek olyan kifogások, hogy a pálya minősége nem felelt meg, hogy nem tudtuk a mi játékunkat hozni, hiszen az ellenfél is ezen a pályán játszott.

Az egyetlen pozitívum a továbbjutás, minél hamarabb szeretném ezt a mérkőzést elfelejteni”

– mondta.

Az első félidőben több nagy helyzetet kialakított a csíki együttes, ebből egyet gólra is tudott váltani. „Megvannak a lehetőségeink, de nem tudjuk megbüntetni az ellenfelet, nincs meg a második gól, hogy lezárjuk a meccset. Hiányzik az átütő erő, még rengeteget kell fejlődjünk. Hiszen a közeljövőben, amikor jobb képességű csapatokkal játszunk, biztos, hogy meg fognak minket büntetni” – folytatta.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Ilyés szerint az SZFC elleni kupameccs nem volt jó felkészülés a szombaton 12 órakor kezdődő, Vajdahunyadi Corvinul elleni bajnoki meccsre.

„A legutóbbi találkozónkhoz képest hét játékost is pihentettem Székelyudvarhelyen.

A Román Kupát is komolyan vesszük, mert minél tovább akarunk jutni. Én a keret összes játékosára számítok, azokra is, akik ezen a meccsen a pályán voltak.

A második félidőben nem látszott a két csapat közötti osztálykülönbség. Mi az utolsó percekben bepánikoltunk, mivel eddig nem szorultunk olyan helyzetekbe, amikor a kapus a védőlánc mögé lövi be a labdákat. Ezek sok veszélyt hordoznak magukban, az udvarhelyiek pedig éltek ezzel a lehetőséggel, erre építették támadásaikat, mi pedig átvettük ugyanezt a stílust, de sikertelenül, nem volt bennünk elég merészség” – zárta gondolatait Ilyés Róbert.

Az FK a 2. Liga harmadik fordulójában, szombaton 12 órakor a másodosztályban újonc, de komoly játékerőt képviselő Vajdahunyadi Corvinul vendége lesz. Az SZFC számára jövő hét végén kezdődik a bajnokság, a 3. Liga nyitófordulójában a Kézdivásárhelyi SE-t fogadja.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!