Az FK Csíkszereda kilenc győztes mérkőzésnél tart ebben a szezonban: a hét bajnoki mellett mindkét kupameccsét is megnyerte. Legutóbb kedden késő délután hagyta el győztesen a pályát, amikor Újszentes együttesét győzte le egy góllal.
Ilyés Róbert, az FK vezetőedzője a meccs előtt alaposan kielemezte az újszentesieket, tudta, hogy a felrúgott labdáikkal veszélyesek tudnak lenni.
„Az első félidőben nekik nem volt egyetlen helyzetük sem. Uraltuk a játékot, de a második játékrészben érződött, hogy frissítettek, kiegyensúlyozottabb lett a játék. De úgy gondolom, hogy az elsőtől az utolsó percig mi irányítottuk a játékot, és teljes mértékben megérdemeljük ezt a három pontot.
Kell hinni a munkában, abban, amit eddig dolgoztunk, mert következik az eddigi a legfontosabb találkozónk, újra egy második helyen álló csapat ellen. Mondtam is a fiúknak, hogy úgy üljünk fel majd a buszra, hogy muszáj folytatnunk ezt a jó eredménysorozatot.
Nem voltak területeink, hiába, hogy itthon játszottunk, minden labdát felrúgtak, nehéz volt azokat mind felvenni, három zónán keresztül vinni és még helyzeteket is kialakítani. Összességében nehéz mérkőzés volt, de ennél szebb győzelmek nincsenek” – nyilatkozta Ilyés.
Cosmin Stan, az Újszentes vezetőedzője elmondta, hogy az első félidőben defenzívebben játszottak, azt tervezték, hogy a házigazdát zökkentsék ki a ritmusából, ne kapjanak gólt – és ez sikerült is. „Bár támadásban nem nagyon számítottunk, elértük, amit az első részben szerettünk volna. A szünetben meghúztuk azokat a cseréket, amelyek támadásban is veszélyessé tettek, így a második félidőben a nagyobb helyzetek előttünk adódtak. Volt egy nagy lehetőségünk, ám játékosunk rosszul döntött, és a lövésnél hibázott. A következő mozzanatnál rögtön gólt kapunk és 1–0-ra alulmaradunk.
Volt még további két jó helyzetünk, de nem használtuk ki ezeket sem. Részben a tapasztalatlanságunknak vagyunk az áldozatai, de a játékunkkal elégedett vagyok.
Ez kecsegtető számunkra, és büszkék vagyunk csapatunkra” – mondta el Stan.
Az FK Csíkszereda legközelebb hétfőn játszik, 18 órakor a Bukaresti Steaua vendége lesz.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 6 | 6 | 0 | 0 | 16-6 | 18 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 7 | 4 | 3 | 0 | 6-2 | 15 |
3 | CS Afumaţi Afumaţi | 6 | 4 | 1 | 1 | 8-4 | 13 |
4 | FC Voluntari Voluntari | 7 | 3 | 3 | 1 | 10-5 | 12 |
5 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 6 | 4 | 0 | 2 | 11-8 | 12 |
6 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 7 | 3 | 3 | 1 | 7-5 | 12 |
7 | CSM Slatina Slatina | 6 | 3 | 2 | 1 | 13-2 | 11 |
8 | Resicabányai CSM Resica | 7 | 3 | 2 | 2 | 11-12 | 11 |
9 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 5 | 3 | 1 | 1 | 7-4 | 10 |
10 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 7 | 3 | 1 | 3 | 7-6 | 10 |
11 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 7 | 3 | 1 | 3 | 7-8 | 10 |
12 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 7 | 2 | 3 | 2 | 6-5 | 9 |
13 | Concordia Chiajna Chiajna | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-10 | 7 |
14 | Sellenberki SK Sellenberk | 7 | 1 | 3 | 3 | 5-6 | 6 |
15 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 6 | 2 | 0 | 4 | 6-8 | 6 |
16 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 7 | 2 | 0 | 5 | 8-11 | 6 |
17 | Chindia Târgoviște Chindia | 7 | 2 | 0 | 5 | 6-11 | 6 |
18 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 7 | 2 | 0 | 5 | 4-16 | 6 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 7 | 1 | 1 | 5 | 3-9 | 4 |
20 | 6 | 1 | 2 | 3 | 2-5 | 3 | |
21 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 7 | 0 | 3 | 4 | 1-8 | 3 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!