Hirdetés

Ilyés Róbert: „az új játékosok többségétől többet vártam volna az edzőtáborban”

Az FK Csíkszereda vezetőedzője reméli, lesz konkurencia a csapaton belül a posztokért
Fotó: Pinti Attila

Szűk két hét múlva, augusztus 5-én kezdődik el a román labdarúgó 2. Liga új szezonja. Az FK Csíkszereda hétvégén tért haza a tíznapos szlovéniai edzőtáborból. A tapasztaltakról Ilyés Róbert vezetőedzőt kérdeztük.

Túl van már a nyári alapozás kétharmadán az FK Csíkszereda. Székelyföld egyetlen második ligás együttese eddig öt felkészülési mérkőzést játszott, ezek közül egyet megnyert, négyet pedig elveszített, de amint a vezetőedző a szlovéniai edzőtábor előtt elmondta, ebben az időszakban nem az eredményeken van a hangsúly. Az FK Csíkszereda első bajnoki mérkőzését augusztus első hétvégéjén a Concordia Chiajna ellen vívja – hazai pályán. Ilyés Róbertet kérdeztük.

– Hogyan értékeli a szlovéniai edzőtábort. Megvoltak a feltételek a felkészülésre, benne van a fiúk lábában a betervezett futómennyiség, erőgyakorlat, illetve sikerült azokat a technikai és taktikai gyakorlatokat elvégeznie amit elterveztek?

Hirdetés

– Teljes mértékben elégedett vagyok azokkal a körülményekkel, amelyek Szlovéniában vártak, a pályák minőségével. A szállás- és az étkezési feltételek is kitűnőek voltak.

A felkészülési mérkőzések szempontjából is minden rendben volt, négy olyan csapat ellen léptünk pályára Szlovéniában, akik messze felettünk voltak fizikális és taktikai szempontból is. Hasznos és tanulságos edzőtábor volt.

Ellenfeleink olyan futballt játszottak ellenünk, amellyel rákényszerítettek a védekezésre, így sokkal többet kellett a védekezéssel foglalkozzunk, mint a támadással. Ebből a szempontból, a támadójáték gyakorlása szempontból – úgy érzem – rövid volt az idő…

Bár legyőztük a második ligás szerb csapatot, mind a négy szlovéniai felkészülési mérkőzésen kemény, agresszív, letámadós focit bemutató együttesek ellen játszottunk. Nagyon hangsúlyt kapott a taktikai játék megszervezése, és kevesebb idő jutott a támadások építésére, ezek gyakorlására a meccsek során. Remélem, hogy az utolsó két hétben sikerül majd többet gyakorolni a támadásokat.

Kemény, agresszív, letámadós focit bemutató együttesek ellen játszottak Szlovéniában, kevesebb idő jutott a támadások építésére, ezek gyakorlására •  Fotó: Székely Sport Galéria

Kemény, agresszív, letámadós focit bemutató együttesek ellen játszottak Szlovéniában, kevesebb idő jutott a támadások építésére, ezek gyakorlására
Fotó: Székely Sport

Szeretném, hogy a bajnokság kezdte előtt legyen világos minden játékos számára az, hogyan kell védekezni, és ezekből a helyzetekből hogyan tudunk átváltani támadásokba.

Az utolsó teszt, a bajnokság előtti főpróba szombaton, július 29-én délelőtt 11 órától lesz, amikor felkészülési meccsen a Székelyudvarhelyi FC-t fogadjuk.

– Elkészült a bajnokság programja. Az ön szempontjából milyen volt a sorsolás?

– Az nem kedvező számunkra, hogy már az első mérkőzésen a mezőny legerősebb csapatával, a Concordia Chiajna együttesével találkozunk. A Chiajna a Kolozsvári U-tól, illetve más élvonalbeli csapatoktól 6-7 tapasztalt futballistát igazolt, ezen kívül az edzőjük Erik Lincar, aki már bizonyított a román élvonalban, tehát egy jó szakember.

Összességében a sorsolás azonban kedvező, mivel az első két mérkőzést hazai pályán rendezhetjük, és

ha sikerülne az első két meccset megnyerni, akkor a csapat kapna önbizalmat, amellyel lépésről lépésre lehetne majd haladni.

Számunkra az is jó a sorsolásban, hogy a nehéz csapatokkal, a Târgoviște, a Mioveni és az FC Argeș ellen hazai pályán fogunk játszani.

Minden játékosnak többet kell nyújtania, ha be akar kerülni a kezdő tizenegybe •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Minden játékosnak többet kell nyújtania, ha be akar kerülni a kezdő tizenegybe
Fotó: Pinti Attila

– Átalakult az FK Csíkszereda kerete. Vannak új játékosok. Hol tart az ő beilleszkedésük, illetve kialakult már az ön fejében a kezdő tizenegy?

– A tavaszi szezonban bevetettek közül kilencen távoztak, a fiatalokat is beleszámítva pedig 11 új játékosunk van.

Az új játékosok többségétől többet vártam volna el a felkészülés során, az edzőtáborban. Közülük csupán 2-3 játékos bizonyított, adott opciót arra, hogy mit lehet velük kezdeni. Vannak olyan játékosok, akikben csalódtam, mert nem tudták nyújtani azt a teljesítményt, amit elvártam volna.

A bajnokság hosszú, és remélem mindenki többet fog nyújtani. Remélem, lesz konkurencia a csapaton belül a posztokért, azt szeretném, hogy legyen hosszú az a lista, akik közül ki kell választani a kezdő tizenegyet, illetve azt az öt játékost, akik csereként majd pályára léphetnek, és hozzá tudnak majd tenni a csapat teljesítményéhez.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Székelyföldi csapatok ellen készül a szezon folytatására a Sepsi OSK

A törökországi edzőtábort követően hazai környezetben folytatja a felkészülést a Sepsi OSK, amely két barátságos meccset játszik székelyföldi csapatok ellen.

Másodosztályú társa ellen döntetlenre futotta az ASA-tól

Lejátszotta a felkészülési időszakának harmadik barátságos mérkőzését a Marosvásárhelyi ASA, amely két győzelem után ezúttal döntetlenre végzett a Sellenberki SK ellen.

Kemény terhelés, tanulságos meccsek, beilleszkedő új igazolások – a Sepsi OSK törökországi edzőtáborának tapasztalatai

Fizikai alapozás, három felkészülési mérkőzés és fokozatosan javuló játék jellemezte a Sepsi OSK antalyai edzőtáborát. Ovidiu Burcă és Hadnagy Attila szerint a munka nagy része elkészült, most a finomhangolás következik.

A hajrára maradtak a gólok, győzelemmel zárta az edzőtábort a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését az antalyai edzőtáborban a Sepsi OSK, amely az OFK Petrovac ellen aratott 2–1-es győzelmet. A háromszékiek fiatal tehetsége, Batzula Hunor ismét betalált, ráadásul csapatkapitányként volt eredményes.

Megmenekült, folytatni tudja a bajnokságot a 2. ligás klub

Kedvező fordulat következett be a Ceahlăul Piatra Neamț csapatánál, úgy tűnik, hogy az összeomlás szélén álló klub mentőövet kapott és folytatni tudja a szezont a labdarúgó 2. Ligában.

Négy góllal győzte le a KSE-t is a Marosvásárhelyi ASA

Újabb harmadosztályú csapattal játszott felkészülési mérkőzést a Marosvásárhelyi ASA, a labdarúgó 2. Liga február végi folytatására hangoló együttes ismét négygólos különbséggel győzött.

Elutasították a fellebbezést, elveszítette a pályán megszerzett pontját a Sepsi OSK

Hiába próbált minden jogi lehetőséget kihasználni az elmúlt hetekben a Sepsi OSK, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) nem változtatott korábbi határozatán: elutasította a háromszéki klub fellebbezését a Chindia Târgoviște elleni ominózus mérkőzés ügyében.

Szerény támadójáték, kikapott bolgár ellenfelétől a Sepsi OSK

Második felkészülési mérkőzését is elveszítette a Sepsi OSK az antalyai edzőtáborban: Ovidiu Burcă együttese hétfő délután 1–0-s vereséget szenvedett a bolgár PFK Montana ellen. A háromszékiek támadójátéka bőven hagyott kívánnivalót maga után.

Újabb légiósát adta kölcsön a Sepsi OSK

Kevés játéklehetőséget kapott a szezon első részében és a folytatásban már nem számol vele a Sepsi OSK szakmai stábja. A szerb Mihajlo Neskovic kölcsönben szerepel a montenegrói élvonalban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!