„Ezen a mérkőzésen Anglia ugyan valamivel többet birtokolta a labdát, a vendégek magasan próbáltak letámadni minket, főleg a gólunk után, de összességében nagyon kiegyenlített mérkőzés volt” – kezdte az értékelést a magyarok mestere, Marco Rossi.
Az olasz szakember kiemelte, hogy a győzelem kulcsa a csapategység volt és végre teljes szívvel küzdöttek a játékosok. Tisztában van vele, hogy akár 2–0-s győzelmet is arathattak volna, de számukra a siker és a három pont a lényeg.
– értékelt Szoboszlai Dominik, a győztes gól szerzője.
„Hosszú idő óta ez volt a legjobb mérkőzésünk csapatszinten. Nagyon sokat hozzátett mindenki a találkozóhoz, és ennek meg is lett a gyümölcse” – mondta Sallai Roland, aki szintén remekül teljesített.
A magyar nemzeti gárda csapatkapitánya, Szalai Ádám úgy nyilatkozott, hogy az angolok elleni teljesítményük abszolút kimagasló, válogatottsága óta ez a győzelem benne van a top három mérkőzésben, amin részt vett. Az első hetvenöt percben mutatott játékukkal elégedettek, ezt a mentalitást és odaadást szeretnék továbbvinni a következő találkozókra.
A másik csoportmeccsen Olaszország hazai pályán fogadta Németország legjobbjait, végül 1–1-es döntetlent játszottak, így az első forduló után Magyarország három ponttal vezeti az A divízió 3. kvartettjét.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!