Remek formában futballozik a rutinos támadó, akinek a Slatina elleni találata már a hatodik volt a pontvadászatban – mindezt mindössze nyolc mérkőzés alatt érte el. Heras elismerte, hogy társai sokat segítettek neki a beilleszkedésben, és az is hozzájárul a jó teljesítményéhez, hogy rendkívül jól érzi magát a klubnál.
„Már az elejétől kezdve bizalmat szavaztak nekem a csapatnál, és nagyon jó fogadtatásban volt részem. Minden adott, hogy a lehető legjobban felkészüljünk minden meccsre. Én pedig azt tapasztaltam, hogy mindenki támogat, segít az első perctől. Szeretek itt lenni, élvezem a játékot – és azt hiszem, ez a pályán is látszik” – árulta el mosolyogva Heras a Székely Sportnak.
A felemás szezonkezdet után összeszedte magát a Sepsi OSK, és 13 forduló után már a negyedik helyet foglalja el a tabellán. Ebben komoly szerepe van a spanyol támadónak is, hiszen
a hat gólja eddig kilenc pontot hozott a háromszéki együttesnek.
„Egyértelmű, hogy nagyon jó keretünk van, de kellett egy kis idő, míg összekovácsolódtunk.
– jelentette ki határozottan a tapasztalt támadó.
Hiába vezetett három góllal szünetben a Sepsi OSK a CSM Slatina ellen, a hajrában izgalmassá vált a találkozó. A szezonban nem először fordult elő, hogy Ovidiu Burcă együttese visszafogottabban teljesített a második félidőben.
„Nehéz pontosan megmondani, mi ennek az oka, de biztosan nem szándékos. Talán az első félidőben túl nagy iramot diktáltunk, amit nem tudtunk végig tartani. Az ellenfél egyre magabiztosabb lett, mi pedig kicsit kényelmetlenül éreztük magunkat labdával. A végén mindent egy lapra tettek fel, mi pedig szenvedtünk, de megtartottuk az előnyünket, és megszereztük a három pontot – most ez a legfontosabb” – értékelt a 3–2-es győzelem után Ignacio Heras.
A Sepsi OSK legközelebb november 22-én lép pályára, idegenben, a CS Afumați vendégeként.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!