Bölöni László az első számú jelölt a vezetőedzői posztra – erősítette meg a Székelyhonnak Diószegi László. A Sepsi OSK elnöke elmondta, hogy régi álma teljesülne azzal, ha Bölöni László elfogadná a felkérést.
A tárgyalásokat még nem kezdtük el, eddig csak beszélgetéseket folytattunk vele, és szerda estig ad választ arra, hogy hajlamos-e elvállalni a Sepsi OSK irányítását” – nyilatkozta Diószegi László.
Hozzátette, annyira belelovalta magát Bölöni lehetséges érkezésébe, hogy egyelőre nem is gondolkodott más edző szerződtetésében.
Amennyiben viszont nem sikerül Bölönivel egyezségre jutni, csütörtöktől elkezdenek más edzőket is megkeresni, hogy tudják meg, kinek milyen elvárásai vannak.
„Látták, hogy a Sepsi az előző idényben bejutott a Konferencia Ligába, ezért egyes edzők nagyon elszállnak, és olyan béreket kérnek, hogy azt lehetetlen megadni,
Nem szeretnénk azon klubok közé tartozni, amelyek nagy fizetéseket ígérnek és aztán azt nem adják meg. Tudatosan kell választanunk és gazdálkodnunk” – hangsúlyozta a Sepsi OSK tulajdonosa.
A klubnál egyébként van egy lista arról, hogy kik lehetnek a csapat új vezetőedzői, ezen Costel Gâlcă, Nicolae Dică és Mihai Teja neve is szerepel, de még Marius Șumudică is szívesen jönne Sepsiszentgyörgyre, valamint egy Magyarországon dolgozó edző is van a jelöltek között.
Diószegi László közölte, számukra fontos lenne, hogy az új edzőnek legyen némi tapasztalata a romániai labdarúgásban.
Nagyon jól meg kell gondolják, hogy kit neveznek ki, mert azt szeretnék, hogy az új szakvezető már a közeljövőben eredményes legyen, és kirángassa a gödörből a csapatot. „Célunk továbbra is az, hogy az előző szezonban elért jó eredmények után ebben a bajnokságban is be tudjunk jutni a felsőházi rájátszásba, de ehhez sorozatos győzelmek kellenek, és a sok döntetlen miatt egyre halványabb a remény” – mutatott rá.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!