Hirdetés

Idén a Vasas nyerte büntetőkkel a Húsvét Kupát (videóval)

Hetvenegy éve tart a hagyomány
Fotó: László Ildikó

2026. április 05., 18:51

A kellemes tavaszias időnek is köszönhetően nagyjából 800 ember volt kíváncsi a Rózsa és Iskola utcaiak (Vasas), illetve a Szent János és a Szentimre utcaiak (Kerekerdő) hagyományos labdarúgó-mérkőzésére Székelyudvarhelyen.

2026. április 05., 18:51

Húsvétvasárnap szokás szerint ismét megtelt élettel a kerekerdői focipálya, idén már a 71. éve, hogy éltetik a hagyományt. Ezúttal a Vasas volt a házigazda, a csapat tagjai szombaton letakarították és megvonalazták a pályát, a hörcsögtúrásoktól mentesítették a játékfelületet, a középkörbe pedig beleírták, hogy Kerekerdő 71.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Hirdetés

„A meccs előtt Szalay Dénes bácsi megemlékezett az elhunytakról, sajnos Domokos Levente nevét is fel kellett olvasni, aki nagyon korán, mindössze 41 évesen távozott közülünk. Koszorút készítettünk, megkoszorúztuk a kopjafákat” – mondta az egyik szervező, a Kerekerdő csapatának képviselője.

Az eseményt Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármester is megtisztelte jelenlétével, a meccs kezdete előtt elhangzott a székely himnusz is, majd Kovács Barna játékvezető sípjelére indult útjára a labda.

Ahogy már megszokhattuk, idén is küzdelmes meccset játszott egymással a két utca csapata, kiegyenlített meccs volt. Mindkét félnek voltak lehetőségei, a legnagyobb a Kerekerdő előtt adódott a meccs végén, amit a Vasas játékosai gólvonalról hárítottak.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Akárcsak tavaly, idén is büntetők döntöttek: mindkét oldal kihagyott két-két tizenegyest, a mindent eldöntő párosban a Szent János és a Szentimre utcaiak hibáztak, a Rózsa és Iskola utcaiak pedig értékesítették sajátjukat, így megnyerték a 2026-os kiírást.

„Mindegy, ki szervezi, a vesztes mindig átadja a kupát a győztesnek, így rajtam volt a sor, hogy átadjam a trófeát id. Molnár Istvánnak. Volt egy mérkőzés az ifjaknak is, a pályán keresztbe fociztak, ők megmentették a Szentimreiek becsületét, hiszen nyertek 1–0-ra” – folytatta nevetve László Zsolt, majd hozzátette, hogy jövőre csináltatnak két kicsit kaput a gyerekek számára is.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Továbbra is megmaradt a tisztelet és a barátság a két csapat között, a vesztes vitte a győztesnek a láda sört, egy közös ünnepléssel zárták az idei Húsvét Kupát. „Nagyon fontos, hogy visszük tovább és mindent megteszünk, hogy a jövőben is életben tartsuk ezt a hagyományt” – tette hozzá László Zsolt.

Labdarúgás, 71. Húsvét Kupa:
Szentimre utcai Kerekerdő–Rózsa utcai Vasas 0–0, büntetőkkel 3–2.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: „ilyet nem akarok látni, hogy a kapusunk sárga lapot kapjon időhúzásért”

Diószegi László klubelnök csalódott amiatt, hogy a Sepsi OSK először kapott gólt és vesztett pontokat a 2. Liga rájátszásában, de bízik benne, hogy a folytatásban a bírói tévedések nem befolyásolják sorsukat. A tulajdonos a klub jövőjéről is nyilatkozott.

Drámai döntetlen: a hosszabbításban, véleményes büntető miatt bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Hiába vezetett a hajrában a Sepsi OSK, a hosszabbításban megítélt büntetővel egyenlített a Voluntari, így 1–1-es döntetlen született a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának hétközi, 4. fordulójában.

Székelyhon

Így oszlottak meg a külhoni magyarok levélszavazatai a pártok között

Közzétette a levélszavazatok pártonkénti megoszlását a Nemzeti Választási Iroda: a magyar országgyűlési választáson összesen 256 233 érvényes levélszavazatot adtak le.

`
Krónika

Nagyváradi premontrei-ügy: mise közben érkezett a végrehajtó, drámai órák a templomban

Kedden reggel pontban kilenc órakor megérkezett a végrehajtó a nagyváradi premontrei templomhoz, ahol a Fejes Rudolf Anzelm apáttal szolidarizáló hívek fogadták. Ez sem akadályozta meg abban, hogy mise közben, csendőrök kíséretében behatoljon a templomba.

Krónika

George Simion válaszolt Magyar Péternek: „nem táncoltam a néped sírjain”

„Soha nem táncoltam a néped sírjain” – így reagált a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion a Magyar Péter által megfogalmazott vádakra.

Főtér

Csirkefogónak nevezte Hargita megyei párttársát az AUR-os Dan Tanasă, kapta is a sallert – hírmix

Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.

Ez is érdekelheti

Hamarosan dönt a szakszövetség, közel Hagi kinevezése

Elhalasztották a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának ülését, amelyen az új szövetségi kapitány személyéről döntenek.

Egy percre megáll a focivilág, Mircea Lucescu emlékének adóznak

Elhunyt Mircea Lucescu, a legendás edző 80 éves volt. Az UEFA döntése értelmében az európai kupamérkőzések előtt egyperces gyászszünettel tisztelegnek az emléke előtt. Ahogy a román bajnokikon is.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Szívinfarktus után intenzív osztályra került Mircea Lucescu

A román labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányának állapota hirtelen sokat romlott és kiderült, hogy akut szívinfarktust szenvedett. A 80 éves szakember túl van az életveszélyen, állapota stabil – közölte a bukaresti egyetemi kórház.

Előtérben a támadó foci, új lesszabályt tesztelnek

Eddig csak beszéltek róla, ezúttal a FIFA nem csak dolgozik a lesszabály módosításán, hanem az új rendszert a kanadai élvonalban teszteli.

Két nagy visszatérő a székely csapatok erőfelmérőjén

A székelyföldi labdarúgás két legjelentősebb képviselője, az élvonalbeli helye megtartásáért küzdő FK Csíkszereda és a 2. Ligában feljutási álmokat dédelgető Sepsi OSK kihasználva a válogatott szünetet egymás ellen játszott felkészülési mérkőzést.

Gólzáporos edzőmeccset játszott egymással a Kolozsvári CFR és a Marosvásárhelyi ASA

Öt találat esett a házigazda CFR és a Marosvásárhelyi ASA közötti szombati barátságos mérkőzésen, amelyen a kolozsváriak 3–2-re nyertek.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Arany Érdeméremmel tüntették ki Bölöni Lászlót

Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás Arany Érdeméremmel tüntette ki csütörtökön a Sándor-palotában Bölöni László egykori legendás labdarúgót és vezetőedzőt.

Mit jelent Székelyföld focijának Burleanu újabb mandátuma?

A Román Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlésén Răzvan Burleanu fölényes győzelmet aratott. Székelyföldi labdarúgó egyesületeket, klubelnököket kérdeztünk, mit jelent egy újabb mandátum a környék focijának.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!