HIRDETÉS

Idegenből hozta el a pontokat az SZFC

Győzelmével az udvarhelyi csapat felzárkózott a középmezőnybe. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2018. szeptember 28., 20:04

Uralta a találkozót, számtalan helyzetéből pedig hármat gólra váltott a Székelyudvarhelyi FC a Medgyesi Gaz Metan II. vendégeként, így győzelemmel térhetett haza a labdarúgó 3. Liga 6. fordulójában.

2018. szeptember 28., 20:04

Már az első percekben több lehetőséget kialakított az SZFC, a legnagyobb Györgydeák Apor ziccere volt, Bálint Rajmond nagyszerű centerezését követően csukafejessel továbbította a labdát a kapura, a hazai hálóőr csak nehezen tudta hárítani.

Ahogy az a fociban lenni szokott, a kimaradt helyzetek megbosszulják magukat, a rengeteget szaladó hazaiak a 13. percben egy labdaszerzést követően megszerezték a vezetést.

Sokat nem kellett várni a válaszra, a 20. percben Mușea középre ívelését Bálint fejelte gyönyörűen az alsó sarokban. A folytatásban is csak az udvarhelyi csapat diktálta az iramot, Bálint került többször helyzetbe, előbb közeli lövését védte bravúrral a kapus, majd 14 méterről bombázott centikkel fölé.

HIRDETÉS

Térfélcsere után is az SZFC irányította a játékot, egymás után dolgozta ki a helyzeteket, az 54. percben pedig átvette a vezetést:

Bálint adott remek passzt Robert Bolozannak, aki gyönyörűen emelte át a labdát a kifutó kapus felett (1–2).

Az idő teltével egyre jobban kinyílt az egyenlítést hajszoló hazaiak védelme, aminek köszönhetően még több udvarhelyi lehetőség adódott, előbb Györgdeák lőtt közelről mellé, majd hiába rúgott gólt Vékás Barna, a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

•  Fotó: Szfc.ro Galéria

Fotó: Szfc.ro

A találkozó a hajrában dőlt el, Cristian Cucuruzan szerzett labdát és ellentámadásba lendült, leadta a labdát a jobbszélre, az érkező Locotuș Miklós lapos beadását Györgydeák közelről a hálóba passzolta 1–3.

Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „Nagyon nehéz edzőnek lenni akkor, amikor hárompercenként jönnek a helyzetek, és nem rúgjuk be azokat.

Sokkal hamarabb is lezárhattuk volna a meccset, de gratulálok a srácoknak, nagyon jól játszottak, néhányan közülük az eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották a pályán.

Fontos három pontot szereztünk, egy nehéz ellenfél otthonában.”

Jövő pénteken 15 órakor hazai pályán játszik a csapat, Szászhermány látogat a sétatéri stadionba.

Labdarúgás, 3. Liga, 5-ös csoport, 6. forduló:
Medgyesi Gaz Metan II.–Székelyudvarhelyi FC 1–3 (1–1),
gólszerzők: Costea Paul (13.), illetve Bálint Rajmond (20.), Robert Bolozan (54.), Györgydeák Apor (84.).
SZFC: Cristian Tudose – Constantin Mușea, Bogdan Mintaș, Robert Bolozan, Locotuș Miklós, Györgydeák Apor, Stăncuțu Róbert, Péter Mózes, Vékás Barna (Cristian Cucuruzan, 76.), Sorin Acatrinei (Tankó Előd, 63.), Bálint Rajmond (Daniel Ungur, 86.).

További mérkőzések:
Szászrégeni Avântul–Marosvásárhelyi MSE 3–1 (2–0), 
FK Csíkszereda– Kolozsvári CFR II. 3–0 (1–0),
Kolozsvári Sănătatea–Tordai Arieșul Sticla 2–1 (1–0)

szombaton 17 órától 
Lénárdfalva–Radnóti SK
Szászhermány–Dési Unirea
Tasnádi Unirea–Nagybányai Minaur
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Besztercei Gloria

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Az Olimpia még keresi az első pontját, a Corvinul a 2. Liga élére állt

Vezetett a sereghajtó Szatmárnémeti VSK Olimpia a labdarúgó 2. Liga hatodik fordulójának zárómeccsén a feljutásért hajtó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

Bálint László: úgy vélem, minden adott, hogy edzőként trófeákért harcoljak

A brassói származású Bálint László György figyelemre méltó játékoskarrier után sem távolodott el a labdarúgástól. A 46 éves szakember egy évtized után juttatta élvonalba Arad csapatát, jelenleg a Galaci Oțelul vezetőedzője. Interjú.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!