Kellemes, napos időben kezdődött a mérkőzés, a Székelyudvarhelyi FC pedig nagyszerűen szállt be a mérkőzésbe, a 8. percben közel volt a vezetés megszerzéséhez, egy taccsot követően Logon lódult meg, a tizenhatos sarkából lőtt kapura, a hazaiak kapusa viszont a helyén volt és hárított. A rozsnyóiak a 11. percben voltak először veszélyesek, oldalról érkezett a beadás, támadójuk jó helyzetből mellé fejelt.
Negyedóra játék után az egész meccsen kiválóan teljesítő Marucza ívelte előre a labdát Logonnak, aki megszelídítette a játékszert, becselezte magát a tizenhatosba és nyolc méterről könyörtelenül a hálóba lőtt.
A vezetés megszerzését követően is jól játszott az SZFC, Marucza nagyon jól semlegesítette a hazaiak legjobbját, Strătilăt, így nem forgott veszélyben a vendégek kapuja. Annál gyakrabban a rozsnyói, előbb Péter távoli lövését, majd Dinu ívelését kellett hárítania a hazaiak hálóőrének.
Térfélcsere után rögtön Tudose nagy nyújtózására volt szükség, egy fejest szedett ki a vinkliből, az innen indított ellentámadás során Logonhoz került a labda, akit csak sárga lapot érő szabálytalansággal tudták megállítani.
Az SZFC brit támadója nagy formában játszott a meccsen, nem sokkal később ismét ziccerbe került, de szemtől szemben nem tudta legyőzni a hazai kapust,
a kipattanót Popescu szúrta rá, alig ment mellé a lövése. A hajrában is magabiztosan állt az SZFC a pályán, hátul Crișan és Trăistar végezte a dolgát, eséle sem volt Barcarozsnyónak az egyenlítésre.
Az Olimpic Cetate kiváló tavaszi szezont futott eddig, legutóbbi hét meccsén öt győzelmet és két döntetlent ért el, a pozitív sorozatát szakította meg az SZFC.
Nagyszerű győzelmének köszönhetően az udvarhelyi csapat három együttest, Szászhermányt, Dést és Tasnádot megelőzve feljött a táblázat tizedik helyére.
Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „Három nagyon nagy pontot szereztünk, ami feldobott a tizedik helyre. Még hat pontra van szükségünk, és akkor biztosak lehetünk a bennmaradásban.
Gratulálok a srácoknak, lassan összeforr a csapat, sajnos, hamarosan vége lesz a bajnokságnak. Amikor idegenben nyersz, az egy pluszt ad a csapatnak, ezt kell majd pénteken Szászrégen ellen kihasználjuk és újabb pontokat szerezzünk.”
3. Liga, 24. forduló:
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–1),
gólszerző Logon (16.)
SZFC: Tudose – Marucza, Stăncuțu, Crișan, Trăistar, Péter, Bálint, Popescu, Vékás (Csifó, 46.), Dinu (Jankó, 90.), Logon.
További eredmények:
FK Csíkszereda–Marosvásárhelyi SE 5–0 (2–0)
Tordai Arieșul–Besztercei Gloria 1–1
Kolozsvári Sănătatea–Nagybányai Minaur 0–1
Szászrégeni Avântul–Dési Unirea 1–0
Tasnádi Unirea–Radnóti SK 6–1
Medgyesi Gaz Metan II.–Lénárdfalvi SK 0–2
Szászhermányi FC–Kolozsvári CFR II. 1–3
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!