A felsőházban a Szépvíz idegenben fordított Kászonaltízen, míg a Fiság csapata győzelemmel távozott Csíkszentkirályról. A forduló rangadóján a Csíkszentmártoni SE két késői találattal biztosította be sikerét a Tusnádi Piliske ellen, a címvédő Gyimesbükk pedig vereséget szenvedett Karcfalván.
Az alsóházban gólokban gazdag találkozókat láthatott a közönség. A Töviske kiütéses győzelmet aratott Csatószegen, a Lázárfalva pedig idegenben ötöt vágott a Kozmási Komisznak. A Csíkmadaras és a Fitód-Mindszentlélek csapata gólzáporos döntetlennel zárta mérkőzését. A Csíkszentdomokos magabiztosan nyert Csíkszentmihály ellen, így továbbra is vezeti az alsóház tabelláját.
Nézőtéri rendbontás árnyékolta be a rájátszás 1. fordulóját: a Gyimesközéplok–Csíkszentmárton mérkőzésen az egyik vendégszurkolót fejbe dobták egy sörösdobozzal. A sérültet a helyszínen ellátták, a tettes ellen a rendőrség eljárást indított, az esetet pedig a Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága is kivizsgálta.
A testület döntése értelmében a gyimesközéploki csapatot egy fordulóra szóló pályabezárással és 300 lejes pénzbírsággal sújtották. A Loki következő hazai mérkőzését a településtől legalább 15 kilométerre található semleges pályán köteles lejátszani.
Felsőház
Csíkszentmártoni SE–Tusnádi Piliske 3–1 (1–1).
Gólszerzők: Bocskor Ádám (31. és 82.), György T. Szabolcs (87.), illetve Ónodi Botond (20.).
Csíkszentkirályi Borsáros–Csíkszentgyörgyi Fiság 0–2 (0–2).
Gólszerzők: Kerekes Ervin (25.) és Bándi Szilárd (29.).
Csíkkarcfalvi Hargita–Gyimesbükki SE 2–0 (1–0). Gólszerzők: Vlăduț Bucur (8.) és Márton Benedek (88.).
Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE–Szépvízi MÜ 1–2 (1–0).
Gólszerzők: György Sándor Erik (44.), illetve Marucza Csanád (59. és 83.).
A Gyimesközéploki Loki csapata szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszentgyörgy Csíkszentgyörgy | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 25 |
2 | Szépvízi MŰ Szépvízi MŰ | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 24 |
3 | Csíkszentmártoni Alcsík SE Csíkszentmárton | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-4 | 23 |
4 | Gyimesbükk Gyimesbükk | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 21 |
5 | Kászonaltíz Kászonaltíz | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-2 | 20 |
6 | Csíkkarcfalva Csíkkarcfalva | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 19 |
7 | Gyimesközéploki Loki SE Gyimesközéplok | 1 | 0 | 0 | 1 | 3-4 | 18 |
8 | Tusnádi Piliske Tusnád | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-7 | 18 |
9 | Csíkszentkirály Csíkszentkirály | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-5 | 17 |
A következő forduló (május 10-11.) programja: Gyimesbükk–Csíkszentkirály, Fiság–Kászon, Szépvíz–Csíkszentmárton és Piliske–Loki. A Karcfalva csapata szabadnapos lesz.
Alsóház
Csíkszentmihályi Törekvés–Csíkszentdomokosi SK 0–2 (0–1).
Gólszerzők: Máté Richárd (10.) és Boldizsár Krisztián (77.).
Csatószegi SE–Csíkszentimrei Töviske 0–6 (0–3).
Gólszerzők: Gál Bence (14.), Demeter Zoltán (34.), Demes Márk (37.), Portik Szabolcs (67., öngól), Sinka Zsolt (79.) és Varga Sándor (81.).
Kozmási Komisz–Lázárfalvi Mohos 2–5 (0–4).
Gólszerzők: Kovács Zsombor és Márton József (75.), illetve Szép Csanád (13. és 68.), Molnár Szilárd (18., 30., 39.) és Szántó Koppány (90.).
Csíkmadarasi Sörkert–Fitód-Mindszentlélek SE 3–3 (2–1).
Gólszerzők: Antal Hunor (4. és 67.), Miklós Csongor (5.), illetve Pál Mátyás (26. és 59.), Ambrus Tihamér (72.).
A Madéfalvi SK csapata szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszentdomokos Csíkszentdomokos | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 18 |
2 | Csíkszentimre Csíkszentimre | 2 | 2 | 0 | 0 | 10-0 | 17 |
3 | Lázárfalva Lázárfalva | 2 | 2 | 0 | 0 | 11-4 | 16 |
4 | Fitód-Mindszentlélek Fitód-Mindszentlélek | 2 | 1 | 1 | 0 | 7-6 | 14 |
5 | Madéfalva Madéfalva | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 9 |
6 | Csíkmadarasi Sörkert SE Csíkmadaras | 2 | 0 | 1 | 1 | 3-5 | 5 |
7 | Kozmási Komisz Kozmás | 2 | 0 | 0 | 2 | 5-9 | 4 |
8 | Csatószeg Csatószeg | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-12 | 3 |
9 | Csíkszentmihály Csíkszentmihály | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-6 | 2 |
A következő forduló (május 10-11.) programja: Szentdomokos–Csatószeg, Csíkszentimre–Kozmás, Lázárfalva–Csíkmadaras és Fitód-Mindszentlélek–Madéfalva. A Csíkszentmihály csapata szabadnapos lesz.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!