Hirdetés

Hosszú idő után ismét győzött a CFR a Craiova otthonában

Nehezen ugyan, de megszerezte második győzelmét a CFR a felsőházban. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Szoros csatát vívott egymással az Universitatea Craiova és a Kolozsvári CFR csütörtökön este a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában. A kincses városiak góljára nem érkezett válasz, 2021 után ismét győztek az oltyánok otthonában.

A rájátszásban az eddigi öt lejátszott találkozójából mindössze egyet nyert meg a Kolozsvári CFR, míg a Craiova hármat. A csütörtöki megmérettetést bátran kezdte mindkét fél, voltak lehetőségek, viszont a pontos befejezések rendre elmaradtak, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre az együttesek.

A második játékrész elején Deac lőhetett ziccerben, viszont még a kaput sem sikerült eltalálnia. Erre válaszul a túloldalon Baiaram került helyzetbe, viszont passz helyett gólszerzéssel próbálkozott, Sava a helyén volt és védett.

Hirdetés

Egy órányi játék után a vendégek nagy nyomást helyeztek a hazai kapura, ez pedig végül a 71. percben góllá is érett.

Egy kavarodás után Tachtsidis tálalt Bîrligea elé, aki éles szögből okosan gurította be Popescu lábai között.

A hajrában megduplázhatta volna előnyét a CFR, azonban Otele fejese nem volt elég pontos. Maradt az egygólos különbség, a bordók megszerezték második győzelmüket a rájátszásban és pontszámban beérték az Universitatea Craiovát.

Labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 6. forduló:
Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0),
gólszerző: Bîrligea (71.).

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház, 6. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, rájátszás, felsőház

FCSB:
Bukaresti Rapid:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Konstancai Farul:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Lemondott Bálint László az FK Csíkszereda elleni kudarc után

Komoly következményekkel járt a Galaci Oțelul számára az FK Csíkszereda elleni vereség: Bálint László vezetőedző közvetlenül a lefújást követően bejelentette távozását, és kijelentette, hogy nem folytatja munkáját a Duna-parti klub kispadján.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Az FK Csíkszereda elhozta a pontokat a galaci katlanból (videóval)

A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!