Nagy tétje volt a két együttes péntek esti összecsapásának, az utolsó európai kupaindulást jelentő helyért küzdöttek. A házigazda Dinamo a negyedik helyen zárt a Szuperliga felsőházi rájáztszásában, míg az FCSB megnyerte a play-outot, valamint néhány nappal ezelőtt hosszabbításban felülmúlta az FC Botoșani-t a Konferencia Ligába jutásért zajló selejtező elődöntőjében.
A korábbi bajnok FCSB gyorsan vezetéshez jutott, a 10. percben szögletet követően Dawa talált be. A minimális előnyt a hajráig tudták megőrizni, amikor a Dinamo egyenlített a csereként beállt Karamoko góljával, és ezzel lényegében kiharcolta a hosszabbítást.
A győztes kiléte a 107. percben dőlt el, a piros-kékektől szintén egy cserejátékos, az izraeli Ofri Arad eldöntötte a párharcot.
Az FCSB végül 2–1-re nyert, és kiharcolta részvetelét a harmadik számú európai kupasorozatban, ahol majd a második selejtezőkörben kezdi meg szereplését.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!