Újabb öt évre szóló bizalmat kapott Marco Rossi: a Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a kapitány 2030. június 30-ig marad a válogatott kispadján. A hír aligha érkezett váratlanul, hiszen az olasz tréner az elmúlt években a nemzeti csapat arculatának meghatározó alakjává vált.
Rossi 2018 nyarán vette át az irányítást, és azóta két Európa-bajnokságra is kijuttatta a legénységét – olyasvalamit tett le az asztalra, ami korábban csak keveseknek sikerült.
A stílusa, az őszinte nyilatkozatai, a szenvedélyes vezetői attitűdje gyorsan a közönség kedvencévé tették, miközben a pályán is eredményes futballt valósított meg.
A Nemzetek Ligájában és az Eb-selejtezőkön is több bravúros győzelmet könyvelhetett el a csapattal – többek között Anglia és Németország ellen is.
A legutóbbi Európa-bajnokság ugyan nem hozta meg az áttörést, de a válogatott ismét megmutatta, hogy stabil tényező lett az európai mezőnyben. Rossi regnálása alatt több fiatal futballista is bemutatkozott a nemzeti csapatban, és úgy tűnik, a kapitány tovább építi azt a közösséget, amely a jövőben akár a világbajnoki kijutást is elérheti.
A mostani hosszabbítás nemcsak stabilitást jelent, hanem egyértelmű üzenetet is: Magyarország a hosszú távú építkezést választotta. Marco Rossi pedig marad – ott, ahol már régóta otthon van.
Az olasz szakember irányítása alatt Magyarország 74 mérkőzésen 34 győzelmet, 17 döntetlent és 23 vereséget szenvedett el.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!