Horvát kapussal erősítette meg játékoskeretét a Kolozsvári CFR. A labdarúgó 1. Liga címvédője a belga Club Brugge-től igazolta le a 201 centiméterre nőtt Karlo Leticát, aki legutóbb a Serie A-ban szereplő Sampdoriánál védett, de az olasz élvonalban a SPAL gárdájánál is megfordult.
A 24 esztendős kapus szülővárosa csapatánál, a Hajduk Splitnél kezdte pályafutását, nevelőklubja viszont többször is kölcsönadta fiatal hálóőrét.
Karlo Letica a litván Giedrius Arlauskis, a portugál Cristiano Figueiredo, Cristian Bălgărdean és Hindrich Ottó mellett már az ötödik kapus, akivel jelenleg szerződésben áll a kolozsvári labdarúgóklub.
Sajtóhírek szerint a sérült Arlauskis, aki Marius Șumudică vezetőedző menesztése után konfliktusban áll az együttessel, már nem kíván visszatérni a „vasutasokhoz”. Figueiredóra és Hindrichre tartalékként számítanak, így a frissen szerződtetett horvát kapus elsősorban Bălgrădean riválisa lehet, de akár a kezdőcsapatot is könnyedén elcsípheti, mivel Dan Petrescu nem elégedett a bánsági portás teljesítményével.
A Kolozsvári CFR-hez kapcsolódó hír, hogy a bajnok hétfőn két edzőmérkőzést is játszott. Elsőként a másodosztályú Dési Unirea volt Mario Camoráék ellenfele, és a bordó mezesek 1–0-s első félidőt követően 4–0-ra győztek. Később a harmadosztályban érdekelt Nyárádtői Unirea ellen léptek pályára a kolozsváriak, akik a mesternégyesig jutó Gabriel Debeljuh vezetésével 8–1 arányban bizonyultak jobbnak a Maros megyei csapatnál.
Az első és a második formaellenőrzőn is betalált egy-egy nemrégiben igazolt támadó, a szerb Dusan Celar a désiek, a francia-mali Hadi Sacko a nyárádtőiek kapuját vette be, utóbbi büntetőből.
A listavezető Kolozsvári CFR vasárnap, október 17-én 20.30-tól a Bukaresti Rapid vendége lesz az élvonalbeli bajnokság alapszakásznak 12. fordulójában.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!