Eredetileg csütörtökön mérte volna össze erejét a két válogatott, azonban a plovdivi önkormányzat továbbra sem ad engedélyt a találkozóra, ez pedig azt jelenti, hogy a szövetség nem tudja megrendezni a meccset. A hétvégén már kijelentették, hogy már nincs lehetőségük helyszínt módosítani, ez az egyetlen lehetőségük a mérkőzés lejátszására.
Hétfőn délután a plovdivi stadion felújítását végző cég is adott ki egy közleményt a Facebook-oldalán arról, hogy nem tudnák olyan állapotban átadni csütörtökig a létesítményt, mint amilyet megkívánna a helyzet, mivel nem tudják garantálni a résztvevők biztonságát.
Ennek következtében a bolgár szövetségen a sor, hogy hivatalosan is bejelentse, hogy nem tudják megrendezni a mérkőzést, feltéve, ha nem sikerül megegyezni az UEFA-val egy másik helyszínről, viszont erre kevés az idő, alig három napjuk lenne rá.
A bolgár szövetség egyelőre nem reagált a kialakult helyzetre, azonban ha minden így marad, akkor várhatóan a mérkőzést automatikusan megnyeri a magyar válogatott 3–0-ra, amivel ki is jutnak a jövőben megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!