Az elmúlt szezonban csak másodpercekre volt a feljutástól, most viszont visszalép a labdarúgó 2. Liga küzdelmeitől a Turris-Oltul Turnu Măgurele együttese, amely a Románia Kupából is kiszáll. A legjobb 32 között a Sepsi OSK-t kiejtő dél-romániai csapat kedden a szintén másodosztályú Dunărea Călărași-sal találkozott volna a másodrangú sorozatban, de a Turris elnöke szűkszavú átiratban értesítette az ellenfelet, hogy nem tudnak kiállni a mérkőzésre.
A Román Labdarúgó Szövetség is lehozott egy rövid közleményt a Turris visszalépésről, mint írják, az ügy a FRF fegyelmi és etikai bizottság asztalára kerül, a szabályzat alapján pedig meghozzák a döntést, hogy mi történjen a csapat idei eredményeivel.
A Turris 15 forduló alatt 19 pontot gyűjtött a jelenlegi bajnoki idényben, s ezzel a 21 csapatos pontvadászat 13. helyét foglalta el a téli szünetben.
Mădălin Ioniță klubelnök múlt héten úgy fogalmazott, 10 százalék esélyük van a túlélésre, miután Valentin Dragnea megvonta a csapat támogatását. A vezetők megpróbáltak új szponzorokat bevonni, de nem jártak sikerrel. A Teleorman megyei gárdától az utóbbi időben az összes labdarúgó eligazolt, jelen állás szerint február második felében 20 csapattal folytatódik a bajnokság.
Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a közpénzből gazdálkodó Gloria Buzău is visszavonulót fúj, a bodzavásári klub azonban mégis folytatja szereplését a másodosztályban.
Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!