Nézők előtt lépett pályára az örmény fővárosban Mirel Rădoi szövetségi kapitány együttese, több mint négyezer néző belépését engedélyezték a stadionba a szervezők.
A találkozó elején távoli lövésekkel veszélyeztetett a román csapat, Stanciu szabadrúgását szögletre mentette a házigazdák kapusa, majd labdaszerzés után Maxim fölé lőtt. Örményország mégis közelebb volt a gólhoz, de Toșca védelmi hibája után Niță megmentette a trikolórokat.
Jobban kezdett szünet után az örmény együttes, és meg is szerezte a vezetést, Szpertszijan lövése Toșcán megpattanva jutott a hálóba. A román válogatott azonban gyorsan reagált, tíz perc alatt sikerült fordítania, mindkét találatnál az U Craiova játékosai, Bancu és Cicîldău játszottak össze, utóbbi duplázott.
Az utolsó szűk negyedórára azonban emberhátrányba kerültek a románok, Pușcaș teljesen érthetetlenül durván szabálytalankodott a középpályán, és egyből piros lapot kapott.
A hazaiak egyből támadásba lendültek, előbb Niță újra nagyot védett, majd tehetetlen volt, lesgyanús akció végén kiegyenlítettek. A román csapat végül a döntetlent sem tudta megtartani, Alexandru Crețu büntetőt okozott, amiből Örményország harmadszor talált be, és mindhárom pontot megszerezte.
Az örmények meglepetésre mindhárom eddigi mérkőzésüket megnyerték a csoportban, míg a román válogatott mindössze három pontot gyűjtött, ezzel a vereséggel pedig jelentősen csökkentek az esélyei a második hely megszerzésére.
| 2021. 03. 31. 19:00 | Örményország Örményország | Románia Románia | 3-2 |
| 2021. 03. 31. 21:45 | Németország Németország | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | 1-2 |
| 2021. 03. 31. 21:45 | Liechtenstein Liechtenstein | Izland Izland | 1-4 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Örményország Örményország | 3 | 3 | 0 | 0 | 6-2 | 9 |
2 | Észak-Macedónia Észak-Macedónia | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-4 | 6 |
3 | Németország Németország | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-2 | 6 |
4 | Románia Románia | 3 | 1 | 0 | 2 | 5-6 | 3 |
5 | Izland Izland | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-6 | 3 |
6 | Liechtenstein Liechtenstein | 3 | 0 | 0 | 3 | 1-10 | 0 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!