A válogatott kiváló teljesítményt nyújtott az előselejtezők során: csoportelsőként zárta a Liechtenstein, Kazahsztán és Lettország elleni kvartettet. Ennek köszönhetően továbbjutott a második selejtezőkörbe, amelyet Hollandiában rendeztek. A keretben helyet kapott az FK Csíkszereda reménysége, Balog Boglárka, valamint a Sepsi OSK tehetsége, Rebeca Achiței is.
Az első mérkőzésen a román együttes a házigazda Hollandia ellen lépett pályára, Balog Boglárka kezdőként védett. A hollandok végig uralták a játékot, és 5–0-s győzelmet arattak.
Három nappal később Dánia ellen folytatódott a torna. Ezúttal Rebeca Achiței őrizte a román kaput, ám az eredmény hasonló volt: a gárda ezúttal 2–0-ra maradt alul, így matematikailag is elveszítette esélyét a továbbjutásra.
A zárómérkőzésen Görögországgal találkozott Constantin Olariu csapata. Balog visszatért a kezdőbe, ám a szünetre már 2–0-s hátrányban voltak. Az 54. perctől emberelőnyben futballozhattak, ennek ellenére nemhogy szépíteni nem sikerült, de újabb gólt is kaptak, így alakult ki a 3–0-s végeredmény.
A Balog Boglárkát és Rebeca Achițeit is soraiban tudó válogatott három vereséggel és nulla rúgott góllal búcsúzott az Európa-bajnoki selejtezőktől, így nem jutott ki a Lengyelországban június 15–27. között megrendezésre kerülő kontinensviadalra.
Női labdarúgó U19-es Eb-selejtező, második kör:
Hollandia–Románia 0–5 (0–4),
gólszerzők: van Hensbergen (31. – büntetőből, 45., 45+2.), Weiman (41.), Zuidberg (48.).
Románia: Balog – Stancu, Trandafir, Dincă Vuia, Savu (Menard 73.) – Cristea, Lazăr, Niculescu, Ouatu, Șova (Dumitru 46.) – Kara Jouli (Popa 90.). Cserék: Achitei – Mihăescu, Bolboacă, Neacșu, Dovincescu, Ivan.
Dánia–Románia 2–0 (1–0),
gólszerzők: Aagaard (22.), Hojer (79.).
Románia: Achiței – Stancu, Bolboacă, Mihăescu (Trandafir 60.), Șova – Popa (Cristea 75.), Menard (Niculescu 75.), Dumitru – Ouatu, Ivan (Kara Jouli 60.), Neacșu (Savu 83.). Cserék: Balog – Dincă Vuia, Lazăr, Dovîncescu.
Románia–Görögország 0–3 (0–2),
gólszerzők: Mougiou (13.), Tzourtzevits (25.), Platania (64.).
Kiállítva: Fakinou (54.).
Románia: Balog – Savu, Dinca-Vuia, Trandafir, Stancu – Lázár, Cristea, Dumitru – Ouatu, Kara-Jouli, Niculescu. Cserék: Achitei, Bolboaca, Dovincescu, Ivan, Menard, Mihaescu, Neacsu, Popa, Sova.
Az U19-es női román labdarúgó-válogatott kerete:
Kapusok: Balog Boglárka (FK Csíkszereda), Rebeca Achiței (Sepsi OSK), Tóth Diána (Gyulafehérvári Unirea).
Védők: Nicol Dincă Vuia, Ioana Stancu (mindketten Konstancai Farul), Karina Bolboacă (Pécsi MFC, magyar), Andra Mihăescu (Szamosújvári Athletic), Georgiana Trandafir (FC Lumezzane, olasz), Elisa Savu (Villarreal, spanyol).
Középpályások: Isabela Lazăr (Universitatea Craiova), Maria Cristea (Konstancai Farul), Giulia Dumitru (Cesena FC, olasz), Brooklyn Menard (Ottawa South United Soccer, Kanada), Maria Ivan, Mădălina Popa (mindketten Bukaresti Rapid).
Támadók: Iulia Șova, Alexia Niculescu (mindketten Kolozsvári U), Rania Kara-Jouli (Gloria Bistrița), Jasmine Ouatu (World Class FC, Amerikai Egyesült Államok), Delia Neacșu (Bukaresti Rapid), Roxana Dovîncescu (Temesvári Poli).
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!