HIRDETÉS

Hiába a mezőnyfölény, pontokat veszített a Sepsi OSK

Fotó: Pinti Attila

2022. augusztus 07., 18:04

Felejthető mérkőzésen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely képtelen volt a gólszerzésre az Aradi UTA ellen, és hazai közönség előtt csak döntetlenre futotta erejéből a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2022. augusztus 07., 18:04
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A sepsiszentgyörgyi csapat csütörtökön szintén hazai pályán 3–1-re kapott ki a svéd Djugardens IF együttesétől az Európa Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén, így a vasárnap délután nagy hőségben lejátszott meccsen a bajnokságban lehetősége volt javítani. A Sepsi OSK a legutóbbi három találkozóján (két EKL-selejtező és egy bajnoki) nyeretlen maradt.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Vendéghelyzettel kezdődött a találkozó, Postolachi már az első percben próbára tette Niczulyt, aki nagyot védett. Erre tíz perccel később válaszoltak a hazaiak, Dumitrescu lövése zúgott el a kapu mellett. Ezután magához vette a kezdeményezést a Sepsi OSK, de helyzeteket nem tudtak kialakítani, csak pontrúgásokig jutottak, ezek azonban nem vezettek eredményhez.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A nagyrészt eseménytelenül telt első félidőben a szünet előtt pörgött fel kissé a játék, amikor a sepsiszentgyörgyi játékosok tizenegyest reklamáltak Tudorie lerántásánál, de sem a játékvezető, sem a videóbírók nem látták szabálytalannak az esetet.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Hasonlóan alakult a mérkőzés a második játékrész elején is, újra Postolachi veszélyeztetett, középre tartó fejesét fogta Niczuly. A folytatásban sokkal jobb iramúvá vált a játék, továbbra is a Sepsi OSK irányított, a 61. percben Damașcan került helyzetbe, az aradiak kapusa megakadályozta a gólszerzésben. Pár perccel később az UTA előtt még nagyobb lehetőség adódott, Jobello kevéssel fölé bombázott, majd pontrúgások után voltak közelebb a vezetéshez.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Az utolsó negyedórára tíz emberre fogyatkoztak a vendégek, Dobrescu megkapta a második sárga lapját. A végéig nyomás alá helyezte az ellenfél kapuját a Sepsi OSK, de a befejezések pontatlanok voltak, Golofca lövése után Hoxhallari rosszul ért bele, közel volt, hogy öngólt vétsen, de a labda centikkel gurult el a kapu mellett, Bărbuț próbálkozása pedig fölé szállt.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK a negyedik bajnoki találkozóján a harmadik döntetlenjét jegyezte, a következő fordulóban pedig jövő vasárnap 13.30-tól az FC Voluntari vendégeként játszik. Ezt megelőzően csütörtökön 20 órától a svéd gárda otthonában kísérelheti meg ledolgozni kétgólos hátrányát, és ezzel továbbjutni a európai kupasorozat playoff-körébe.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 4. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Aradi UTA 0–0.
Sepsi OSK: Niczuly – Ciobotariu, Bălașa, Ninaj, Dumitrescu (Ispas, 84.) – Păun, Rodriguez (Aganovic, 55.), C. Matei, Gheorghe (Golofca, 65.) – Damașcan (Bărbuț, 65.), Tudorie (Rondon, 65.). Edző: Cristiano Bergodi.
UTA: Iacob – Vukcevic, Chindriș, Benga (Hoxhallari, 56.), Dobrescu – Cascini, Batha, Otele (Jobello, 56.), F. Matei (Stahl, 65.), Șteau (Isac, 64.) – Postolachi (Keserü, 65.). Edző: Ilie Poenaru.
Vezette: Rareș Vidican (Szatmárnémeti).

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 4. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

FC Hermannstadt:
•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

A Sportklub háromszor is vezetett, mégis kikapott a Steauától

Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

`
Krónika

Romániai alkalmazottak a BMW debreceni gyárában

Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.

Krónika

Dübörgő járművek az erdő csendjében. Illegális és több szempontból veszélyes, mégis sokan terepjáróznak a természetben

Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.

Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Ez is érdekelheti

Szondy Zoltán: megdöbbentő, mennyire magyarellenes légkör uralkodik a Román Labdarúgó-szövetségben

Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.

A címvédőt vasárnap, újonc társát hétfőn fogadja az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga 10. fordulójának napokra és órákra lebontott programját. A bajnoki címvédő FCSB elleni hétvégi mérkőzés után az FK Csíkszereda a hétfői játéknapon, szeptember 22-én fogadja a Bukaresti Metaloglobust.

A fővárosban nem tartanak rá igényt, Kolozsváron kötött ki az FK Csíkszereda neveltje

Újra kölcsönadták az FK Csíkszeredánál nevelkedett Omar El-Sawyt. Klubja, a Bukaresti Rapid megegyezett a Kolozsvári U-val, a fiatal középpályás a jelenlegi szezon végéig fekete-fehérben játszik.

Ott büntetik az FK Csíkszeredát, ahol érik

Mozgalmas pályán és azon kívüli időszakot tudhat maga mögött az FK Csíkszereda. Minden a Rapid elleni VIP-incidenssel kezdődött, majd hatósági és sportszankciók következtek, újabban pedig Ferenczi János és Bödő Zoltán Efraim is eltiltást kapott.

Nagy fogás, korábbi BL-győztest szerződtetett a Kolozsvári CFR

Nagynevű játékossal kötött megállapodást a Kolozsvári CFR, a korábbi francia válogatott védő, Kurt Zouma, a Chelsea és a West Ham meghatározó labdarúgója a kincses város csapatánál folytatja pályafutását.

Craiova-uralom az átigazolási piacon: egykori Sepsi OSK-játékossal erősített az Universitatea

Tovább erősített a remek szezonrajtot produkáló Universitatea Craiova, az élvonalban listavezető oltyán alakulatnak sikerült megegyeznie Rus Adriánnal, a magyar felmenőkkel is rendelkező szatmárnémeti labdarúgóval.

Meglepetések sorozata a Szuperligában – az oltyánok vezetnek, a favoritok szenvednek

Két hét szünethez érkezett a labdarúgó Szuperliga: az Universitatea Craiova és a Bukaresti Rapid nem talált még legyőzőre, miközben a regnáló bajnok FCSB és a CFR a kiesőzónában ragadt. Az újonc FC Argeș viszont bravúros teljesítménnyel az élmezőnyben.

Ceará bombagólja a forduló ékessége – a csíkszeredai játékos bekerült az álomcsapatba

A Román Hivatásos Labdarúgóliga minden fordulót követően közzéteszi a legjobb tizenegyet, azaz a játéknap álomcsapatát. Ezúttal az FK Csíkszereda egyik légiósa, a brazil Anderson Ceará is helyet kapott ebben.

Van még benne erő – hosszabb távra tervez a visszatérő légiós a Sepsi OSK-val

Visszatért a közönségkedvenc labdarúgó a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-hoz, a klub keddi bejelentése szerint Adnan Aganovic két évre szóló szerződést írt alá.

Ilyés Róbert: ebben több volt, de a focit gólra játsszák

A Galaci Oțelul elleni 1–1 után egy ponttal gazdagodott a labdarúgó Szuperliga nyolcadik fordulójában az FK Csíkszereda. A lefújást követően Ilyés Róbert és Bálint László vezetőedzők, valamint Veres Szilárd középpályás értékelték a mérkőzést.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!