Hazai környezetben, július közepén kezdte meg az FK Csíkszereda női labdarúgó-együttese a felkészülést az új szezonra, majd a keret augusztus 1–8. között Marosvásárhelyen edzőtáborozott. Mint Albu László vezetőedző elmondta, a kemény edzések közé három felkészülési mérkőzést iktattak be.
Az elsőn, Marosvásárhelyen 1–1-et játszottak a Borgóprundi Heniu együttesével, a másodikon, szintén Marosvásárhelyen 6–1-re nyertek a helyi, ugyancsak élvonalban szereplő Ladies ellen, de a vezetőedző szerint az ellenfélnél különböző okok miatt több meghatározó játékos hiányzott. Az edzőtábor harmadik felkészülési mérkőzésére Besztercére utaztak, ahol 3–1-re nyertek a Heniu lányaival szemben.
Korábban volt még egy felkészülési mérkőzése az FK Csíkszereda női csapatának, a BL-selejtezőben érdekelt és Romániában több éve egyeduralkodó Kolozsvári U Olimpia ellen léptek pályára a kincses városban, a találkozót a bajnok 5–0-ra nyerte.
„Jól jött ez a mérkőzés, láthattuk, érezhettük, milyen szintet képvisel a nyáron tovább erősödött, több idegenlégióst foglalkoztató kolozsvári együttes. Felmérhettük, hol állunk a felkészülésben” – mondta el Albu.
Az FK kerete szinte teljes. Az idősebb játékosok közül páran szegre akasztották a cipőket, Magyarországról érkezett Horváth Luca, és tervezik a szintén anyaországi Mezősi Melánia leigazolását, de a csíki klub több ifjúsági játékosa is a felnőttekkel készül. Albu szerint ha a fejlődésük töretlen lesz, szép jövőt lát Balog Boglárka (kapus), Bodor Anita és Részeg Beáta előtt.
| 2022. 08. 26. 11:00 | Bukaresti Carmen Carmen | Resicabányai Banat Girls Banat Girls | 5-1 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 7-0 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | Bukaresti Fair Play Bukaresti Fair Play Joc Cinstit | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | 1-4 |
| 2022. 08. 27. 11:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | CSM Alexandria CSM Alexandria | 3-2 |
| 2022. 08. 28. 18:00 | Temesvári Poli Temesvári Poli | Aradi Piros Security Piros Security | 11-0 |
| 2022. 08. 28. 11:00 | Galaci Universitatea Galac | Nagybányai Fotbal Feminin Nagybányai Fotbal Feminin | 1-1 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!