Hirdetés

Heti egy-két edzőmeccsel készül az augusztus végi szezonrajtra a KSE

Idénre komoly célokat tűztek ki a KSE csapatánál
Fotó: Gergely Zsolt

2025. július 20., 11:10

Megkezdte a felkészülést a 2025–2026-os idényre a Kézdivásárhelyi SE harmadosztályú labdarúgócsapata, amely az erőnléti alapozás és labdás edzések mellett edzőmérkőzésekkel hangol a bajnoki rajtra. A 3. Liga új szezonja augusztus 30-án rajtol.

2025. július 20., 11:10

Liviu Negoiță vezetőedző irányításával július 14-én kezdte az alapozást a felső-háromszéki csapat, amely zsinórban kilencedik harmadosztályos idényére készül. A kék-fehér mezesek figyelemre méltó szezont hagytak maguk mögött,

ugyanis fennállásuk során először verekedték be magukat a felsőházi rájátszásba, ahol aztán az előkelő harmadik helyen végeztek.

Hirdetés

A klub lánycsapatai az U15-ös bajnokságban és a harmadosztályban is derekasan helytálltak.

A KSE még sok edzőmeccset játszik az augusztus végi szezonrajtig •  Fotó: KSE/Facebook Galéria

A KSE még sok edzőmeccset játszik az augusztus végi szezonrajtig
Fotó: KSE/Facebook

„Kiemelkedő szezon után vagyunk, nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, eredményességünknek köszönhetően élvonalbeli és 2. ligás csapatok érdeklődtek játékosaink iránt, ami igazolja, hogy jó úton haladunk, és minőségi munka folyik a klubnál. Büszkék vagyunk a nagyon tehetséges Gergely Alpárra, aki élete lehetősége előtt áll az FK Csíkszeredánál és remélhetőleg követendő példaként szolgál a többi fiatal játékosunk számára” – nyilatkozta érdeklődésünkre Rancz Lajos klubelnök.

Marius Ștefănescu és Nicolae Păun után Gergely Alpár a harmadik KSE-s játékos, aki az élvonalban debütálhat.

A játékoskeret magja nem változott, távozott viszont Rareș Crantea, Flavius Clinciu és Veres Róbert, akikkel nem hosszabbítottak szerződést. Érkezőkről még korai lenne beszámolni, jelenleg több játékossal is tárgyalnak, illetve több futballista is próbajátékon van a csapatnál.

Eddig két felkészülési mérkőzést játszottak a céhes városiak (3–2 a Kids Tâmpa Elit U19-el, és 0–2 a Viitorul Onești-tel), de a szezonrajtig hetente beiktatnak egy-két edzőmeccset. Legközelebb jövő szombaton a 2. Ligában újonc Bákói FC otthonában lépnek pályára.

Magasra tettük a lécet ezzel a harmadik hellyel, semmiképp sem szeretnénk ennél alább adni, így az új szezonra is a fő elvárás a csapattól a rájátszásba kerülés.

Egyelőre még nem tudjuk, melyik csoportba kerülünk, kik lesznek az ellenfelek” – közölte a KSE első embere.

Liviu Negoiță és Rancz Lajos egészen a harmadik helyig vitték a csapatot •  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

Liviu Negoiță és Rancz Lajos egészen a harmadik helyig vitték a csapatot
Fotó: Daczó-Hodor Barna

Rancz Lajos a megváltozott lebonyolítási rendszerről úgy véli, ugyan pluszköltségeket ró a klubokra a versenyeztetést illetően, de a felsőházi rájátszás mindenképp izgalmasabb lesz azáltal, hogy az első négy közé jutott csapatokat a szomszédos széria négy másik legjobb együttesével párosítják össze.

„Itt a klubnál nap mint nap tesszük a dolgunk, arra törekszünk, hogy erősítsük az utánpótlásunkat, és megadjuk az itteni gyerekeknek a továbblépési lehetőséget. A KSE városunk emblematikus klubja, stabil, megbízható háttérrel, komoly szakemberekkel, jó pedagógusokkal. Nem csak ígérgetünk, hanem nevelünk, és konkrét lehetőségeket teremtünk. Folytonos képzés folyik nálunk, amiről mindent elmond, hogy eredményeink kimagaslóak, játékosainkat a magasabb osztályokban szereplő csapatok keresik meg és szerződtetik” – összegzett a klubelnök.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!