A Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) bejelentette, mindent rendben talált, hitelesítette, hivatalos mérkőzéseket lehet rendezni az újonnan átadott nagyszebeni városi stadionban. A helyi FC Hermannstadt ezt használhatja hazai mérkőzéseire.
Az újonnan elkészült sportlétesítmény befogadóképessége 13 013 ülőhely, ebből 250 a VIP-szektorban található. A játéktér 105 méter hosszú és 68 méter széles, természetes gyepfelület, fűtéssel, vízlevezetéssel öntözőrendszerrel.
Az első hivatalos mérkőzést december 10-én, szombaton 19 órakor rendezik, az FC Hermannstadt a Konstancai Farult látja vendégül a labdarúgó Szuperliga 20. fordulójában.
Az újonc nagyszebeni együttes az eddigi hazai találkozóit megyén belül, Medgyesen rendezte. A klub az élvonalban vitézkedett, annak ellenére, hogy ősszel jutott fel, a felsőházi rájátszást érő ötödik helyen van a rangsorban.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Az FCSB elleni bravúrgyőzelem után a többi eredmény is a Csíkszeredának kedvezett: szombaton matematikailag is biztossá vált, hogy Ilyés Róbert csapata elkerüli a kiesést és az osztályozót, azaz a labdarúgó Szuperligában kezdi a 2026–2027-es kiírást is.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!