Galac jelenleg a középmezőnyben található, két pont a lemaradása a negyedik Vasassal szemben. A Duna-parti együttes eddig csak a mögötte lévő csapatoktól szerzett pontot, viszont rendre megnehezítette az élmezőnyben található gárdák dolgát.
Ennek tükrében kemény összecsapás várható, amelyen a házigazda Vasas győzelemmel zárná az őszi szezont, siker esetén pedig felkerülhet a dobogóra, ugyanis a harmadik Borgóprund a második Alexandriát fogadja.
Női labdarúgó 1. Liga, 9. forduló, vasárnap 11 órától:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Galaci Universitatea
Borgóprundi Heniu–Alexandriai Universitatea
Nagybányai Independența–Kolozsvári Olimpia
CSS Târgoviște–Kisbecskereki Fortuna
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!