A három héttel ezelőtti idegenbeli 5–0-s vereséget követően csütörtök este 10 órától hazai pályán szorosabb eredményre törekszik a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata az AS Roma ellen az Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában.
A sérülések és fertőzések sújtotta „vasutasok” azonban gyenge formában játszanak az utóbbi időben, az utolsó két hazai bajnoki meccsüket elveszítették, az olasz topcsapat ellen pedig nagyot kell alakítaniuk azért, hogy elkerüljék az újabb kudarcot.
A csoportkör felénél Dan Petrescu vezetőedző játékosainak minden esélyük megvan a továbbjutásra,
a csapatnál fennálló nehézségek miatt viszont nagy bravúr lenne ebben az idényben is kiharcolni az európai kupatavaszt.
Az A jelű csoport másik mérkőzésén, 19.55-től a CSZKA Szófia a Young Boys csapatát fogadja.
Három forduló után a Roma hét ponttal vezeti az A csoportot, a CFR-nek és a Young Boysnak egyaránt négy pontja van, míg a CSZKA Szófia egy ponttal sereghajtó.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!