A csütörtök esti mérkőzés elejétől veszélyesebbek voltak a mezőnyfölényben játszó franciák, több nagy helyzetük is volt főleg Hunou és Niang lövéseinél, Arlauskisnak nagyokat kellett mentenie. A CFR csak időnként jutott el az ellenfél kapujáig, de a szünetig egyetlen komoly lehetőséget sem tudott kialakítani.
A második félidő elején azonban Culio távoli lövése először okozott gondot a vendégek kapusának. A másik oldalon a vendégek ismét előnyhöz juthattak volna, de
Arlauskis újabb bravúrokat mutatott be.
A hajrában a CFR volt veszélyesebb, és Rondon szöglet utáni fejesével győztes gólt szerzett a kolozsváriaknak. A venezuelai támadót azonban nem sokkal később egy durvább szabálytalanság miatt kiállították. Az utolsó percekben beszorult a CFR, a franciák pedig betaláltak, de a gólt kezezés miatt érvénytelenítették, a végéig pedig a hazaiak megőrizték győzelmüket.
Az utolsó két mérkőzésen a CFR-nek elegendő egyetlen pont a továbbjutáshoz.
Legközelebb a Lazio otthonába látogat, majd az utolsó fordulóban a már továbbjutott Celticet fogadja.
Kolozsvári CFR–Rennes 1–0 (0–0).
Gólszerző: Rondon (87.).
CFR: Arlauskis – Peteleu (Hoban, 74.), Burcă, Boli, Camora – Djokovic, Bordeianu, Culio, Deac (Păun, 89.) – Traore (Rondon, 71.), Omrani. Edző: Dan Petrescu.
Rennes: Salin – Da Silva, Gnagnon, Traore, Maouassa – Del Castillo (Siebatcheu, 66.), Bourigeaud (Guitane, 84.), Grenier, Raphinha – Hunou (Gboho, 66.), Niang. Edző: Julien Stephan.
Vezette: Tiago Martins (portugál).
A másik mérkőzésen:
Lazio–Celtic 1–2 (1–1).
Gólszerzők: Immobile (7.), illetve Forrest (38.), Ntcham (90+5.).
Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Celtic | 6 | 4 | 1 | 1 | 10–6 | 13 |
| 2. | Kolozsvári CFR | 6 | 4 | 0 | 2 | 6–4 | 12 |
| 3. | Lazio | 6 | 2 | 0 | 4 | 6–9 | 6 |
| 4. | Rennes | 6 | 1 | 1 | 4 | 5–8 | 4 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!